Dárday Sándor (szerk.): Tárgymutató a Döntvénytár XVI-XXV. folyamához (Budapest, 1881)

102 A végrehajtás megszüntetése iránti keresettel csak az élhet, ki ellen a végrehajtás foganatosíttatott, s ily kereset érdeméhen az első­biróság minden perorvoslat kizárásával határoz. (Dtár XXII. 52.) A felszámított végrehajtási költségek megállapítása, azon okból, mert végrehajtató ügyvéd a végrehajtásnál saját ügyében járt el, törvényszerűen meg nem tagadható. (Dtár XXII. 68'.) Tekintve, hogy ugyanazon végrehajtási végzés alapján ugyanazon helyen és időben, bár több együtt marasztalt fél ellen eszközlöt^ foglalás egy végrehajtási eljárást képez ; és különben is a birói végrehajtó eljárási dijai megállapítására az 1871. 51. törvényczikk -21. §-ának az 1875. IX. tvczikk 5. §-a által érvényben tartott c) pontja szerint, mennyiben a lefoglalt vagyon becsértéke a végre­hajtási összeget, mint rendesen, túlhaladja, ez utóbbi s nem a lefoglalt vagyon becsértéke mérvadó : ennélfogva a birói végrehajtó oly esetben, midőn ugyanazon helyen s időben, ugyanazon végrehajtási végzés alapján több ma­rasztalt fél ellen eszközlött foglalást, melyről különben is egy jegyzőkönyv veendő fel: eljárási dijait nem mindenik félre nézve külön-külön, hanem csak egyszer számithatja fel. (Dtár XXII 70.)* Mely bíróság hatásköréhez tartozik végrehajtás utján lefoglalt azaz letiltott jelzálogilag biztosított követelések , illetve bekebelezett vételi jogok elárvereltetése. (Dtár XXIII. 4.) A semmitőszék jul. 2-ki plénumában következő két kérdés nyert elintézést: 1. A foi-galom alatt levő vaspályák felszerelvényei külön mint ingóságok lefoglalhatók-e ? és 2-szor az ily vaspályák folyó jöve­delmei mennyiben vehetők foglalás alá ? Ezen kérdések elintézéséül következő döntvény hozatott: I. Tekintve, hogy az 1868. évi 1. t. cz. 4. §-a a vasutat és tar­tozékait jogi tekintetben egy egésznek nyilvánítja, s a vasúti földterület telekkönyi bevezetésének hatályát a tartozékokra is kiterjeszti: ezen utóbbiak, melyek alatt, ugy a vaspálya rendeltetéséből következtethetőleg, mint az engedély-okiratokban foglalt értelme­zés szerint, az összes üzleti eszközök, valamint egyéb felszerelési tárgyak és állandó használatra szánt, a vaspálya területén létező,

Next

/
Thumbnails
Contents