Dárday Sándor (szerk.): Tárgymutató a Döntvénytár XVI-XXV. folyamához (Budapest, 1881)

100 ben a ptrs 34-8—349. §-aiban előirt kellékektói részére kivétel meg nem állapitható. (Dtár XXI. 18.)* A végrehajtás folyama alatt kinevezett zárgondnok által a végrehaj­tást szenvedett fél felhivási keresetére előterjesztett számadás s ennek folytán indított eljárás nem tekintethetik oly számadási per­nek, melyre a perr. 19. §. első bekezdése alkalmaztathatnék. Ily eljárás folyamán a tvszék által a követelés érdemében ho­zott határozat, melyben a zárgondnok számadása helyesnek kimondatik, az tisztje alól felmentetik ; s jutaimi dija megítéltetik, végzés alakjában hozható. (Dtár XXI. 22.) Tekintve, hogy a bírósági végrehajtók számára 1875. szeptember 10. 26020. sz. a. kiadott igazs. ministeri rendelet 17. §-ának azori rendelkezése : mely szerint a bíróságok mis bíróság területén lévő végrehajtóknak csak illetékes bíróságaik útján adhatnak megbízást, az ugyanazon székhelyen létező bíróságokra nem alkalmazható : azon körülmény, hogy a budapesti tszék területén és székhelyén létező járásbíróság, az általa mint perbíróság által ingókra elren­delt végrehajtást, ugyanazon székhelyen létező egy másik járás­bíróság területén a maga kiküldöttje által foganatosíttatja, sza­bálytalanságot nem képez. (Dtár XXI. 25.):|: A fizetési meghagyás jogerőre emelkedése után a végreh. összeg összeszámolása érdemében hozott végzés ellen más jogorvoslat mint semm. panasz, a letéti kérvény felett hozott kiutalványozási végzés ellen pedig felfolyamodás megengedve nincsen. A marasztalási határozat jogérvényre emelkedése s a végre­hajtás kérelmezése után keletkezett, s a kielégítés körül felmerült költségek s kiadások a végrh. költségekhez tartoznak, s mint ilye­nek a végrh. bíróság által, az ellenfél meghallgatása nélkül meg­állapitandók. (Dtár XXI. 31.) A végrehajtást az átadás által megszűnt hagyatékra elrendelni egy­általán nem lehet; annál kevésbbé nem lehet egyezség alapján oly végrehajtási végzés folytán, mely a hagyaték ellen intéztetett, a végrehajtást az egyezségben meg sem nevezett örökösök ingatlan­jaira folytatni s azok illetményét elárvereztetni. (Dtár XII. 2.) Tekintve, hogy a végrehajtás korlátozása, illetőleg megszüntetése

Next

/
Thumbnails
Contents