Dárday Sándor - Gallu Józssef - Zilinszky Imre (szerk.): Tárgymutató a Döntvénytár I-XV. folyamához (Budapest, 1877)

9 Azon házassági perekben, melyeknél az eljárás a ptr. 36. §-nak utókikezdéséhez képest nem a ptr. szabályai szerint eszköz­lendő, azon esetben is, ha a házassági kötelék felbontásának kérdésével egyszersmind a házassági elválásból felmerülhető vagyoai követelések is együtt tárgyaltattak és döntettek el, a hozott határozat ellen nem a ptr., hanem az előbbi szabá­lyok szerint eddig is használt perorvoslatoknak van helye, s a semmitőszék hatásköre, az illetőség kérdését kivéve, az ily határozatoknak a vagyoni kérdésekről intézkedő részére sem terjed ki. Egyedül a vagyoni kérdésre nézve külön inditott keresetre azonban, mely a ptr. szerint önállólag tárgyaltatik, a dolog természeténél fogva a ptr. szabályai a perorvoslato­kat illetőleg is alkalmazandók. (Dtár V. 453.)* A polgári ügyekben eljárt katonai bíróságok beszüntetése következtében, az azoknál elintézetlen maradt felfolyamodá­sok, melyek a jelen ptr. szerint semmiségi panasz útjára tar­tozó kérdéseket tárgyaznak, a semmitőszék elintézése alá tartoznak. (Dtár V. 458.)* Községi számadási ügyekben, melyek az 1848. XI. tczikk 5. §-a által törvényszéki hatósággal felruházott számvevő­székek által intéztetnek el, az 1868. LIV. tczikkel létesített ptr. szabályai nem alkalmazhatók, ily ügyekben tehát csak az előbbi törvény és törvényes gyakorlat által megengedett perorvoslatoknak: van helye. (Dtár V. 459.)* A végrehajtás folyamában annak foganatosítására vonatkozólag hozott telekkönyvhatósági határozatok ellen a semmitőszék elé tartozó semmisógi panasznak van helye. (Dtár V. 466.)* Ingó és ingatlanra, vagy egyedül csak ingatlanra elrendelt váltóvégrehajtásnál is, a végrehajtást rendelő végzés, nem pedig a végrehajtási eljárás elleni semmiségi panasz elinté­zése a pesti kir. ítélőtábla területén nem tartozik a semmitő­szék, hanem a kir. Ítélőtábla, mint váltóügyekben ítélő másod­biróság hatásköréhez. (Dtár V. 471.)* 1 Szoros értelemben vett telekkönyvi ügyeket (telekk. rend. II. r.) illető elsőbirósági határozatok ellen közbevetett semmiségi panasz, eltekintve attól, hogy önállólag vagy felfolyamodás­sal egybekötve nyújtatott be; további eljárás végett a kir. 1 Egyedül oly végrehajtásokra nézve bir még jelentőséggel, melyek­ben a foglalás 1877. január 1-seje előtt eszközöltetett. 1876. évi nov. 30-ki váltóeljárás 115. §-a.

Next

/
Thumbnails
Contents