Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXVII. kötet. (Budapest, 1905)
I5i öröklési joga csak a végrendeletbe foglalt feltétel beálltával, vagyis az adott esetben az örökösök elhaltával érvényesül, e feltétel beálltáig eltelő idő alatt pedig H-né és P.-nénak gyermekei születhetnek, mindezeknél fogva a kereseti kérelemben foglalt megállapításnak helye nem lehet. Ami azt a kérdést és annak bizonyítását illeti, hogy H.-né többé nem szülhet, azt a biróság teljesen figyelmen kivül hagyta azért, mert felpereseknek az az állítása minden kétséget kizáró teljes határozottsággal meg nem állapitható s legfeljebb csak az orvosi szaktudomány mai állása szerint lehetne elbírálható. (1901 deczember 10. 29426/901. sz.) A budapesti kir. tábla: Az elsőbiróság ítéletét indokaiból helybenhagyja. (1903 február 25. 10,094/902. sz. a.) A kir. Curia: A kir. tábla Ítélete felhívott indokainál fogva helybenhagyatik annál mkább, mert ha a felperes által állított az a körülmény, hogy ma 55 éves, 23 év óta gyermeket nem szült és hosszú évek óta tartó súlyos belső bajban szenvedő anyjuk, H.-né gyermeket nem szülhet, az orvosi tudomány mai állása szerint orvosszakértők meghallgatásával szemle utján minden kétségen felül megállapítható volna is ; minthogy H.-né, mint a perben nem álló egyén arra, hogy magát ilyen orvosi megvizsgáltatásnak alávesse, nem kényszeríthető ; és minthogy olyan bizonyítási eljárás, melynek foganatosithatása csakis harmadik személy tetszésétől függ, el nem rendelhető: a felperes által kivánt szakértő szemle e helyen sem találtatott elrendelhetőnek. 99. Az életközösség megkezdése és folytatása a férj kötelessége lévén, ha a férj a házastársi kötelezettség teljesítésére képes és erre a házasság megkötése óta, hosszú időn át még kísérletet sem tesz, ez a férj részéről oly sérelmes magaviselet a nejével szemben, ami miatt a nő jogosan hagyja el a férjét s jogosan követelhet ideiglenes nőtartást. (Kir. Curia mint felülvizsgálati biróság 1904. évi június hó 18. G. 55. sz. a.)