Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXVI. kötet. (Budapest, 1904)
H7 egyéb üzletet nyitna, B. F. részére 7000 K kötbér fizetésére kötelezte magát ; valamint beismeri alperes, bogy 1901 február 4-ike óta az V. ker. Zrinyi-utczában korcsma-üzletet folytat. Alperest a 7000 K kereseti tőkének fizetésére kellett kötelezni. Annak a kifogásnak, hogy a szóban levő szerződés engedményezés tárgyát nem képezhetné, semmi alapja sincs. Nem jöhetett figyelembe alperesnek az a kifogása sem, hogy a kötbér terhe alatt kikötött korcsmanyitási tilalom az iparszabadságnak megszorítását képezi s ez okból már alapjában érvénytelen, mert a B. a. szerződésnek az a kikötése, hogy alperes a márleg-utczai vendéglőnek eladásától számított három és fél éven belül az V. kerületben korcsmát nem nyithat, nem egyéb, mint megfelelő ellenérték fejében való lemondás az alperest különben megillethető korcsmanyitási jognak az emiitett kerületben és idő alatt való gyakorlásáról ; ebben az esetben tehát az iparszabadságnak közérdeket sértő megszorításáról szó sem lehet. Végül tekintettel arra, hogy a kereskedelmi ügyleteknél kikötött kötbér összege a kereskedelmi törvény 273. §-a értelmében semmi korlátozásnak nincs alávetve, a kir. törvényszék nem vehette figyelembe alperesnek azt a kérelmét sem, hogy a kötbér összege aránylagosan korlátoztassék. (1902 június 23. 55,927/902. sz. a.) A budapesti kir. tábla: Az elsőbiróság Ítéletét helybenhagyja indokaiból és azért, mert alperesnek ez engedményezés joghatálya s a kikötött kötbérösszeg magassága ellen felhozott kifogásai még annálfogva sem birnak alappal ; mert az átruházás idejében még csak feltételes jog is oly hatályosan engedményezhető, mint a lejárt követelés ; mert a B. a. okiratban foglalt az a kikötés, mely szerint alperes az ott meghatározott kötbér megfizetésére kötelezte magát arra az esetre, ha az emiitett okiratban megjelölt kerületben és időtartamban saját neve alatt korcsmát vagy italmérő üzletet nyitna, sem a jó erkölcsbe, sem a tételes törvénybe nem ütközik ; mert alperesnek azt az ellenvetését, hogy B. F. engedményező a kikötött vételárból 1400 koronával hátralékban maradt s igy a szerződésnek a maga részéről eleget nem tett, az elsőbiróság helyesen mellőzte, miután alperes ezt a kifogást csak viszonválaszában hozta fel és felperes ennek figyelembe vételét elkésés miatt ellenezte ; s mert a köz10*