Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXV. kötet. (Budapest, 1904)

75 ről felhivatott, hogy a felmondási idő alatt a felveendő fizetés ellenében folytassa a szolgálatot és hogy S. Károly ezt meg­tagadta. Végül kitűnik az ítéletből, hogy S. Károly, aki ekkor már a szolgálat folytatására magát kötelezettnek nem tartotta, vonakodását egyébként csak azzal indokolta, hogy már augusztus 5-ike előtt panaszát az iparhatóságnál benyújtotta. Erre a tényállásra a kir. törvényszék tévesen alkalmazta a szolgálati viszonyra vonatkozó jogszabályokat, midőn az alperest a kereset értelmében elmarasztalta. Mert az ipar törvény 95. §-ában felsorolt esetektől eltekintve a segéd főnöke kívánságára rendszerint a felmondási idő tartama alatt szolgálatot teljesíteni köteles, és a törvény nem rendeli, de az alakszerűségekhez nem kötött szolgálati szerződés természeté­ből sem következik, hogy a főnök nyomban tartoznék kijelenteni azt, hogy a segéd szolgálatát a felmondási idő alatt igénybe venni kívánja. A szolgálati viszonyban irányadó kölcsönös méltányosságnak és jóhiszeműségnek folyománya csak az, hogy a segéd utólagos felszólításra fizetési igényeinek elvesztése nélkül megtagadhatja a szolgálatba való visszatérést, ha abban őt nyomós okok gátolják, p. o. ha kilépése óta már hosszabb időköz eltelt, ha más állást nyert el, vagy kilátása van más szolgálatra vagy egyéb foglalko­zásra, bár azt még meg sem kezdette. A felperes azonban ily körülményeknek fenforgását nem vitatja, azoknak megállapítását nem kérte, az iparhatósági eljárás megindítása pedig nem fogadható el nyomós okul a szolgálat megtagadására, mert ennek az eljárásnak czélja éppen az iparos és segédje között felmerült súrlódások békés elintézése és a jelen esetben a békés kiegyenlítésnek legtermészetesebb módja volt volna az, hogy a szerződés a felmondási idő alatt a kölcsönös kötelezettségek teljesítésével rendben lebonyolittassék. A felperes tehát fizetést nem igényelhet, mert az annak megfelelő szolgálatot teljesíteni vonakodott.

Next

/
Thumbnails
Contents