Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXV. kötet. (Budapest, 1904)

02 biztosított o'8 krnyi jutaléka fejében a mennyiségileg nem ki­fogásolt 1120 K-át, valamint ugyanerre az időre a töle elvont lakás használatának egyenértékeként felszámított összegre nézve szin­tén nem kifogásolt 200 K-át ; miért is az elsőbiróság Ítéletének ezeket illető részének megváltoztatásával alperest az imént fel­sorolt tételek együttvéve 1820 K-át tevő összegének s járulékai megfizetésére elmarasztalni kellett. De ezen marasztalási összege­ken felül törvényes jogczime van felperesnek arra a 2000 K-ra is, melyet az 1900 július i-től 1901 június 30-ig terjedő időre eső személyes pótléka fejében követel az alperestől ; mert a mint ezt az elsőbiróság helyesen kifejtette, valónak fogadandó el fel­peresnek az az állítása is, hogy alperes a felperes irányában egy az AJ alattival egyidejűleg kiállított más okiratban azt a kötele­zettséget is magára vállalta, hogy mindaddig, mig felperes az alperes szolgálatában áll, öt évi 2000 K fizetés pótlékban is része­sítendő, valamint bizonyítottnak veendő felperesnek az az elő­adása is, hogy felperes erről a megállapodásról szóló okiratát alperes vezérigazgatójának csakis azzal a megállapodással adta vissza, hogy felperes ezt a pótlékot az 1900-tól fogva már fizeté­sébe foglaltan fogja kapni, az pedig nem vitás, hogy alperes fel­perest 1900-tól számítva sem részesítette az emiitett pótléknak is megfelelő magasabb fizetésben. Az elsőbiróság ítéletét tehát abban a részben, mely által alperes a kereseti összegből a kereset tárgyává tett fizetési pótlék fejében 1666 K 67 f. s járulékaiban elmarasztaltatott, helybenhagyni, abban a részében azonban, mely által a fizetési pótlék czimén igényelt 2000 K-nak T666 K 67 f.-t meghaladó 333 K 33 f.-t tevő részére és járulékaira, valamint a megítélt 1666 K 67 f. után a kereset indítását megelőző időre felszámított kamatra nézve a kereset elutasittatott, szintén meg­változtatni, s alperest a kérdéses 333 K 33 f. s járulékainak, vala­mint a megítélt 1666 K 67 f. után járó kamatnak is megfizeté­sére kötelezni kellett ; mert a fizetési pótlék fejében követelt 2000 K, minthogy felperesnek összes illetményei az előrebocsá­tott jogi álláspont szerint nem három havi, hanem egy évi fel­mondási időre számitandók, egész összegében érvényesíthető; s mert alperes az ellen a kereseti kérelem ellen, hogy a kamat a kérdéses 2000 K-ból 1000 K után 1900 július 1 -tói, 1000 K után

Next

/
Thumbnails
Contents