Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXIV. kötet. (Budapest, 1903)
73 teljesített vagy teljesitendő és pénzértékben meghatározható munkának vagy kiadásnak ; ellenkezőleg az A. és 3. alatti okiratok egyenes tartalma és a felebbezési bíróság ítéleti tényállása szerint az alperesek részéről lekötött 132,000 K-nak a felek akaratához képest az volt az ellenértéke, hogy felperesek és társaik még a közös ajánlat megtétele előtt kötelezték magukat arra, hogy a 132,000 K fejében a fen ismertetett módozatok mellett a vállalatból, ha közös ajánlatuk felsőbb helyen elfogadtatik, kilépnek és azt a vállalatot egyébként egészben alpereseknek engedik át. Mindezekből okszerűen következik az, hogy alperesek, ha felperesek és társaik részére a fen ismertetett módon előre 132,000 K-t le nem kötöttek volna, minden vagyoni hátrány nélkül az illető vasúti vonal kiépítésére a közös ajánlathoz képest 132,000 K-val olcsóbb versenyajánlatot tehettek volna, és így, minthogy a fentiek szerint a közös ajánlat fogadtatott el, a versenytárgyalás eredménye 132,000 K-val kedvezőbb lehetett volna ; következésképpen az A. alatti okiratba foglalt és fen ismertetett megállapodás a maga egészében jogilag nem egyéb, mint a nyilvános versenytárgyalás eredményének csökkentésére vagyoni előny ígérete és elfogadása által történt közreműködés, ami pedig törvény által tiltott (1879. évi XL. tcz. 128. §.), de mindenesetre egyenesen a jó erkölcsökbe is ütköző cselekmény. Minthogy pedig a törvény által tiltott vagy a jó erkölcsökbe ütköző eredmény iránt létesült szerződésszerű megállapodásra alapított teljesítést czélzó vagy a nem teljesítésből származtatott vagyoni igények birói oltalomban egyáltalán nem részesíthetők, ezeknélfogva a felebbezési bíróság anyagi jogszabályt sértett azzal, hogy alpereseket felperesek javára az A. alatti okiratba foglalt megállapodás alapján fizetésre kötelezte, éppen ezért alperesek ekként tárgytalan egyéb panaszának mellőzésével alperesek felülvizsgálati kérelmének helyet kellett adni, a felebbezési bíróság ítéletének e részben megváltoztatásával felpereseket keresetükkel egészen elutasítani. + + = L. a Dtár r. f. XVII. k. 79. sz., XXVII. k. 88. sz. ; u. f. XX. k. 77. sz. ; III. f. IX. k. 1. sz. a. közölt hasonló határozatokat. L. még a Dtár III. f. XVI. k. 62. sz. a. közölt hatá-