Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXII. kötet. (Budapest, 1903)
2 2 kötvény előmutatója lett megnevezve, már fel is vette: ennek az eldöntése perutra tartozik. * ¥ — Dtdr u. f. XXXI. k. 70. sz. a. közölt esetben a Curia kimondotta, hogy ha a biztositási ügylet olykép szól, hogy ha a biztosított bizonyos kort elér, a biztositási összeget ő kapja meg, ha pedig előbb elhal, örököseit illeti és a biztosított a kikötött kor elérése előtt elhalálozott, ugy az életbiztosítási összeg örökhagyó hagyatékához tartozó vagyonnak és oly kielégítési alapnak,, mely az örökhagyó adósságai miatt végrehajtás alá volna vonható, nem tekinthető. Ezen mit sem változtat az a körülmény, hogy az örökhagyó a biztositási kötvényt végrendelettel egyik örökösének hagyományozta. ISA kir. Curiának az 1890. évi XXV. tcz. 13. §-a alapján hozott döntvényei. XIV. szám. Abban az esetben, midőn felperes keresete elutasításával perköltség viselésére köteleztetik, ha az elsőbiróság ítélete a másodbiróság által helybenhagyatik, a perköltség iránt a kielégítési végrehajtás elrendelhető-e akkor, a mikor a másodbiróság ítélete ellen a törvény által megengedett további telebbezés adatik be ? (Vonatkozással a kolozsvári kir. ítélő tábla 10. számú és a debreczeni kir. itélő tábla 7. számú polgárjogi teljes ülési döntvényeire). Határozat. Abban az esetben, midőn felperes keresetének elutasításával perköltség viselésére köteleztetik, ha az elsőbiróság Ítélete a másodbiróság által helybenhagyatik, habár a másodbiróság Ítélete ellen felperes a törvény által megengedett további felebbezést adott is be, a perköltség iránt a kielégítési végrehajtás rendes perekben elrendelhető. Indokok: Az 1881 : LIX. tcz. 48. §-a értelmében, ha a. másodbiróság az elsőbiróság ítéletét egészben vagy részben helyben--