Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXII. kötet. (Budapest, 1903)

M5­Ha az iparhatóság nem bocsátkozott az ügy érdemi elbirá­lásába, hanem illetékességi szempontból utasitotta el fel­perest követelésével, az alkalmazott keresetét azonnal meg­indithatja a bíróságnál. (Budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék 1902. évi április 28. E. 416/qoi. sz. a.) A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék feleb­bezési tanácsa : Az elsőbiróság végzését megváltoztatja, a kere­setet hivatalból visszautasithatónak nem tartja. Indokok: A kereseti előadás szerint felperest, aki budapesti lakos, az alperes hamburgi czég Magyarországon rendes havi fizetés mellett kereskedelmi utazóul alkalmazta. Ennek az alkalmaztatási viszonynak megszűnéséből származik a kereseti követelés. Felperes a keresethez A. a. csatolt végzéssel igazolta, hogy a kereseti követelés érvényesítése végett elsősorban a budapesti VII. ker. elöljárósághoz, mint iparhatósághoz fordult és hogy az iparhatóság a panasz tárgyában már határozott. Ebből nyilvánvaló, hogy alperes megfelelt az 1884. évi XVII. tcz. 176. §-a rendelkezésének. Ezen pedig mit sem változtat az a körülmény, hogy az iparhatóság nem bocsátkozott az ügy érdemi elbírálásába, hanem illetékességi szempontból utasitotta el felperest követelésével. Minthogy ezek szerint a sommás eljárási törvény 275. §-ának 1. pontja alá eső pergátló akadály esete fen nem forog stb. = Lásd a Jogtudományi Közlöny 1902. évf. 11. számában dr. Ladányi Bélának «Az 1884 : XVII. tcz. 176. §-ának magya­rázatához*) czimü czikkét. 146. A valamely iparvállalatnál alkalmazott vezérigazgató ezen alkalmaztatásából folyó fizetését az 1884. évi XVII. tczikk 176. §-a értelmében első sorban az iparhatóság előtt tar­tozik érvényesíteni.

Next

/
Thumbnails
Contents