Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXII. kötet. (Budapest, 1903)

H5 A felmentés megadása vagy megtagadása tehát a közgyűlés be­látására van bizva. De nem sértett rneg alapszabályt sem, mert a 21. §. szerint ily közgyűlési határozat érvényességéhez a sza­vazatok egyszerű többsége szükséges, ez pedig megvolt. Az a körülmény pedig, hogy a kérdéses határozat anyagilag helytelen, vagy a részvénytársaságra káros, a határozat megtámadására alapul nem szolgálhat, mert a dolog természetéből következik, hogy a kérdéseknek elbírálása felett a közgyűlés többsége érvényesen ha­tároz, mely határozat előtt a kisebbség, ha azt helytelennek tartja is, meghajolni köteles. Felperes keresetével elutasítandó volt. (1901 márczius 26. 20387/091. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: A törvényszék Ítéletét helyben­hagyja. Indokok: E perben az a kérdés, vajon maga a szerződés ér­vényes-e vagy sem ? eldöntés tárgyát nem képezhetvén, a keres­kedelmi törvény 188. §-ában alapított indokoknak mellőzésével az elsőbiróság ítélete helybenhagyatott indokaiból s azért, mert igaz ugyan, hogy a kereskedelmi társulatoknak az alapitói terve­zetből átvett, a vállalat czélját és tárgyát megállapító intézkedései a kereskedelmi törvény 179. §-ának végbekezdésében foglalt tiltó rendelkezései folytán közgyűlési határozattal nem módosíthatók, ezen §. a jelen esetben még sem szolgálhat alapul a közgyűlés határozatának megsemmisítésére, mivel alperes részvénytársaság az által, hogy az alapszabály 3. §-ában felsorolt tárgyak előállítá­sára felállított gyár üzemét nem a saját kezelésében tartja fen, hanem a gyárat bérbeadta, illetve az igazgatóság által megkötött szerződést jóváhagyta, figyelemmel a szerződés ama rendelkezésére, hogy a bérbevevő az átvett gyárat az alperes társaság alapsza­bályai 3. §-ában megállapított módon köteles üzemben tartani, az alperes társulatnak az alapító tervezetből az alapszabályokba fel­vett czélját és tárgyát meg nem változtatta. (1901. évi június 20. 1831/901. sz. a.) A m. kir. Curia: A kir. itélő tábla ítéletében felhozott s az abban elfogadott elsőbirói Ítélet indokainál fogva helyben­hagy atik. Döntvénytár. III. f. XXII. 10

Next

/
Thumbnails
Contents