Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXII. kötet. (Budapest, 1903)

9b szerint kötelezve volt. Ezek alapján és tekintettel arra is, hogy a biztosítottnak egyáltalában nem volt érdeke atyját és testvéreit neje ellenében ily nagy vagyoni előnyben részesíteni, még akkor sem, ha igaz volna az, hogy a biztosítási összeggel arányban sem álló hivatali óvadékát helyette valóban az atyja adta, az elsőbiróság helyesen rendelkezett, midőn a birói letétbe helyezett biztosítási összeget egyedül alperesnek ítélte oda. (1901 november 12. 2294/901. sz. a.) A m. kir. Curia : A másodbiróság ítélete felhívott és felhozott indokainál fogva helybenhagyatik. 55A holtnak nyilvánítást nemcsak a törvényes, hanem a végrendeleti örökös is kérheti; e tekintetben nem tesz külömbséget az, hogy nem az volt a végrendelkező, kinek a holttá nyilvánítása kéretett, hanem az az irányadó, hogy a végrendelkezőnek a holttá nyilvánítani kért egyén utáni örökösödési igénye a végrendelkezés időpontjában már megnyilott-e. Az az egyén, akinek holttá nyilvánítása kéretett, a Marosba ment lovát úsztatni, s abban cselédje előadása szerint elmerült és megfuladt. Ezen idő óta az illetőnek nyoma veszett. Az illető az 1868. évi LIV. tcz. 523. §-ának c) pontja alapján holtnak nyilváníttatott. (Curia 1902 márczius 12. 1060/902. sz. a.) A szegedi kir. törvényszék: A Sz. J. és H. T. házasságából 1852 június 22-én született Sz. L. holtnak nyilvánittatik s a halálozás napjául 1876 július 25. állapittattik meg. Indokok: Az ügygondnok a felhivónak a kérelmezési jogát vonta kétségbe az alapon, hogy felhívó nem örököse a holtnak nyilváníttatni kért Sz. L.-nek. Felperesnek a felhíváshoz való jogát az 1868 : LIV. tcz. 522. §-ának b) pontja alapján el kellett ismerni azért, mert a családi értesítő adataiból megállapítható, hogy Sz. Lután a törvényes örökösödés az 1882-ben elhunyt Sz. J.-t is megilleti, a Sz. J. végrendelete alapján pedig, minthogy ennek leszármazója K. L. 1893 márczius 14-én elhalt, az is megállapítható,