Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXI. kötet. (Budapest, 1902)

201 szemben hatálylyal nem birnak. (18Q9. évi deczember hó 7-én 25»58o/99- sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: Az elsőfokú bíróság Ítéletét helybenhagyja. Indokok: Az elsőfokú bíróság ítéletét, mellőzésével annak az indoknak, miszerint a tanuk vallomásával az A. a. csatolt okirat­ban foglalt biztosítási ajánlatnak aláírás előtt történt felolvasása és német nyelven megértelmezése is bizonyittatott, egyéb indokai alapján és azért kellett helyben hagyni : mert ugy az A. a. okiratban foglalt biztosítási ajánlat, mint az F. a. okiratban fog­lalt nyilatkozat az aláírás valódisága következtében a kereskedelmi törvény 313. §-a értelmében az alperes ellen önmagukban teljes bizonyító erővel birnak s e mellett az alperesnek az az állítása, hogy a biztosítási ajánlat feltételtől függőleg tétetett, tekintetbe azért sem vehető, mert a biztosítási szerződés és az ennek fel­tételeire vonatkozó megállapodások érvényességéhez a kereskedelmi törvény 468. §-a értelmében írásbeli szerződés szükséges, ilyen megállapodásnak szóbelileg történt létrejötte tehát az irásba foglalt biztosítási szerződéssel szemben fel nem hozható ; mert a biztosí­tási kötvényben és pedig annak a szerződés szövegébe tartozó harmadik oldalán a kedvezményezettek is meg vannak jelölve és igy az az okirat a kereskedelmi törvény 500. §-ának 2. pont­jában foglaltaknak is megfelel ; továbbá, mert alperes az F. a. mellékelt okiratban foglalt nyilatkozat szerint az első díjrészlet befizetésére feltétlen kötelezettséget vállalván, a biztosítási szer­ződés az ajánlat elfogadása után az annak hátlapjára vezetett általános feltételek 2. bekezdésében foglaltak mellett is létrejött­nek tekintendő és a felperesnek joga van az első évi díjrészlet követeléséhez ; végül, mert az a körülmény, hogy az alperes egészségi állapota az ajánlat elfogadása előtt orvosi vizsgálat utján meg nem állapíttatott, a biztosítási szerződés létrejöttére és érvé­nyességére mi befolyással sincs. (1900. évi szeptember hó 25-én 859/P. 1900. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróság ítélete indokainál fogva helybenhagyatik.

Next

/
Thumbnails
Contents