Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXI. kötet. (Budapest, 1902)
94 S. L.-tal most ritkábban érintkeznek, annak javulását nem észlelhették és igy meggyőződésüket nem a jelenre, hanem a múltra fektetik ; minthogy azon körülmény, hogy S. L. elmegyengesége annyira javult, hogy már ügyei önálló vitelére képes, a fenti tanukkal megerősített szakértői véleménynyel beigazoltnak tekinthető tehát azon ok, mi miatt annak idején a kiskorúság meghosszabbítása szükségessé vált, megszűnt, ennélfogva a meghosszabbított kiskorúságot megszüntetni kellett. (1900 október 31. 36,502. szám alatt.) A budapesti kir. itélő tábla : Az elsőfokú bíróságnak az ítéletét helybenhagyja. Indokok: Helybenhagyatott az elsőfokú bíróságnak az Ítélete indokaiból és azért, mert a perben kihallgatott és az elsőfokú bíróság iléletében egyenként felsorolt érdektelen tanuknak lényegileg egyező vallomásaival bizonyított és évek hosszú során át közvetlen tapasztalaton alapuló ama tényekkel szemben, hogy a Kiskorú a reábízott munkát, ha nem is kiválóan, de mindig jól elvégezte és mindig vagyoni viszonyainak megfelelőleg költekezett és az életről helyes fogalmai vannak, nem jöhet figyelembe az igazságügyi orvosi tanácsnak leginkább a kiskorú koponya-alkatából és a kiskorúnak az 1893. évet megelőző időben elkövetett egyes helytelen tényeiből merített az a véleménye, hogy a kiskorú ügyeinek önálló ellátására tartósan nem képes. (IQOI. évi május 28. 9045. sz. a.) A m. kir. Curia: Mindkét alsóbiróság ítélete megváltoztattatik, felperes keresetével elutasittatik. Indokok: S. L. kiskorúsága gyengeelméjűsége alapján hosszabbittatott meg, melynél fogva vagyonának önálló kezelésére alkalmatlan volta lett megállapítva. Ezen ítélet orvosszakértők véleményére lett alapítva s a kiskorúnak atyja és anyja kérelme következtében keletkezett s feltételezni kell, hogy a szülők a kiskorúság meghosszabbításával gyermekük jövőjét kívánták biztosítani. A jelen, 6 év multán folyamatba tett perben az igazságügyi orvosi tanács S. L. elmebeli tehetségének megvizsgálása után azt állapította meg, hogy S. L. elmebeli állapota azóta nem változott 5 tekintve, hogy az igazságügyi orvosi tanács véleményében fel-