Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXI. kötet. (Budapest, 1902)
73 batáridő és a mely felett való ítélkezésre a biróság bir hatáskörrel. Ily esetben ugyanis a községnek az eredeti jogczimen való követelése megszűnt, a követelés, habár pótadóból származott is, ebbeli minőségét elvesztette és hitelezéssé változtattatott át, ezzel tehát jogi értelemben valóban ujitás keletkezett. (Curia 1901 szeptember 18. I, G. 290/901. sz. a.) A m. kir. Curia mint felülvizsgálati biróság: Alperes felülvizsgálati kérelmével elutasittatik. Indokok: Alperes felülvizsgálati kérelmében megtámadja a felebbezési biróság ítéletét a birói hatáskör megállapítása miatt, •mert szerinte, a mennyiben felperes községi pótadótartozást követel, az ez iránti per birói hatáskör alá nem tartozik, mivel a községi pótadó közigazgatási uton hajtandó be. Ezenfelül alperes azt is panaszolja, hogy érdemben is anyagi jogszabályt sértett a felebbezési biróság, mert a kereseti követelés alapját községi pótadó képezvén, amennyiben az öt éven át nem követeltetett, a követelési jog elévülés következtében elenyészett, végül alperes szerint a felebbezési biróság azzal is anyagi jogszabályt sértett, hogy megállapította azt, hogy a kereset alapjául szolgáló kötvény kiállításával ujitás jött létre, mivel felperes község nem annak kijelentésével fogadta el alperes jogelődétől a kötvényt, hogy az eredeti jogalapról lemond. Alperes panaszai alaptalanok. A felebbezési biróság tényállása szerint ugyanis felperes község az alperes jogelődének pótadótartozását a kereset alapjául szolgáló kötelezvény kiállítása következtében mint készpénzben kifizetettet elkönyvelvén, a kereseti követelés, habár községi pótadóból származott is, többé már nem községi pótadótartozás, hanem a felperes községnek közönséges készpénzbeli követelésévé vált, mint ilyen felett való ítélkezésre pedig a biróság bir hatáskörrel, alperesnek a birói hatáskör ellen tett kifogása tehát nem vonható a sommás eljárási törvény 27. §-ának 1. pontja rendelkezése alá. De a fenébb kiemelt okból következik az is, hogy az elévülés tekintetében a felperesi kereseti követelésre nem alkalmazható a közadókra nézve fenálló rövidebb, hanem a polgári