Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XVIII. kötet. (Budapest, 1901)
57 nek kimondandó s figyelemmel büntetlen előéletére, beismerésére a kár csekély voltára, annak megtérültére és hogy károsok megbüntetését nem kivánják, mint enyhitő körülményekre, a Btk. 92. §-a alkalmazandó s a kimért büntetéssel sújtandó volt. (1898 deczember 30. 18299/98. sz. a.) A szegedi kir. tábla: Az elsőbiróság ítélete indokainál fogva helybenhagyatik. (1899 április 18. 1597/99. sz- a0 A m. kir. Curia : Mindkét alsóbiróság Ítéletének megváltoztatásával T. A. vádlott az ellene emelt vád s következményei alól felmentetik. Indokok: T. A. vádlott az előnyomozás és vizsgálat alkalmával azt ismerte be, hogy a nagynénje M. J.-nénál látogatóban lévén, asztaláról, tehát nyilt és nem rejtett helyről, magtárjának kulcsát magához vette s azzal nagynénjének magtárját felnyitván, onnan sötétben szakajtóval egy zsákba mintegy il/2 vékányi búzát szedett s azt Sz. J.-hez vitte, kinél az tüstént feltaláltatván, bűnjelként lefoglaltatott. Minthogy a felnyitásra használt kulcs, az ellopott kulcs fogalmának azért nem felel meg, mert a tulajdonosa azt őrizetlenül nyilt helyen — asztalán — hagyta, a Btk. 336. §. 4. pontja szerint minősülő lopás bűntettének ismérve tehát vádlott cselekményében fel nem található. Minthogy továbbá a nyomban elkobzott lopott búzának mennyiségét vádlott és Sz. J. is csak hozzávetőleg határozták meg i1/2 vékányinak ; a bünjel-jegyzék szerint azonban az csak mintegy I/2 vékányinak találtatott, bizonyítottnak ekként csupán az tekinthető, hogy vádlott a nagynénjétől ll2 vékányi búzát lopott, ennek értéke pedig 2 frtot felül nem haladván, vádlott ellenében a Kbtk. 126. §-ában meghatározott tulajdon elleni kihágásnak tényálladéka forog fen ; minthogy azonban T. A. sértett az 1898 április 15-én foganatosított kihallgatása alkalmával vádlottnak megbüntetését nem kívánta, vádlott a magán vádra üldözendő tulajdon elleni kihágásért meg nem büntethető ; ezért mind a két alsóbiróság Ítéletét megváltoztatni s vádlottat a vád alól felmenteni kellett. — Hogy a Btk. 336. §. 4. pontjában előforduló ezen kitétel alatt: «lopott kulcs» csupán a jogosított által a jogositatlanok