Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XVI. kötet. (Budapest, 1900)
5* fokú gondatlanság terheli, mint enyhitő körülmények vétettek: figyelembe. Mellőzendő volt azonban a Btk. 291. §. 2. bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazása abból az indokból, mert a vizsgálat adatai szerint M. S.-nak halálát vádlottnak nem a foglalkozásában való járatlansága, hanem hanyagsága idézte elő. A m. kir. Curia itélt : A kir. tábla ítélete helybenhagyatik. Indokok: A Btk. 291. §. 2. bekezdésének mellőzésére vonatkozó azon indok, hogy vádlottat csak hanyagság terheli, mellőztetik, mert ez nem ok arra, hogy vádlott a foglalkozásától el ne tiltassék. Egyebekben a kir. tábla Ítélete az abban felhozott indokok alapján és azért is helybenhagyatott, mert a szóban levő munkának nagy veszélyessége mellett vádlott különös gondosságra volt kötelezve, nem volt tehát joga általános rendelkezésekkel megelégedni, hanem tartozott volna a munkások biztonságára szolgáló rendelkezéseket részletesen megtenni, sőt azok megtartására is ügyelni. Vádlott azonban nem így járt el, hanem M. G.-nak B. Zs. vallomásával is megerősített előadása szerint éppen ellenkezőleg ugy rendelkezett, hogy a munkásokat a szakértői véleményben leirt veszélynek tette ki. A Btk. 291. §. 2. bekezdésének alkalmazására nem forog fen ok ; a kir. tábla ítéletének ez a része azért hagyatott helyben. 21. A kir. járásbíróságok elé tartozó bűnügyekben a panaszos panaszát tetszése szerint ugy a panaszlottak lakhelye, vagyis személyi bíróságánál, valamint a cselekvény elkövetése helyének bíróságánál benyújthatja, s amennyiben az elől emiitett bíróság illetékessége ellen a panaszlottak kifogást nem tesznek, a jelzett bíróságok bármelyike, melynél a panasz megtétetett, az eljárásra illetékes. (1899 augusztus 18. 8719/99. sz. a.) A m. kir. Curia: Felasics Dása elleni becsületsértési ügyében felmerült illetőségi összeütközési ügyben határozott : Minthogy a bűnvádi eljárást szabályozó 1880 augusztus hó 15-én 2265/80. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 9. §-a