Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XV. kötet. (Budapest, 1900)

2QÓ A kihallgatott tanuk ugyanis egyáltalán nem vallották azt, hogy alperesek a kereseti váltók alapján K. A. által vállaltnak vitatott váltókötelezettség valódiságát, illetve a kereseti váltókon levő elfogadói aláirásoknak K. A.-tói származását bármelyik tanú előtt világosan és határozottan beismerték, vagy hogy a 221 frt 52 kros váltót I. r. alperes a nevezett örökhagyónak a tanuk valamelyike előtt adott megbizásából, az 56 frt 76 krost pedig az örökhagyó személyesen a tanuk valamelyike előtt irta volna alá. A perhez csatolt hagyatéki leltár pedig, melyet valamennyi örökös nem is irt alá és mely a kereseti váltókövetelések határozott felsorolását különben sem tartalmazza, azok valódiságának elismerésére nézve, más bizonyító adatok hiányában már az 1894 : XVI. tcz. 47. §. rendelkezésénél fogva sem képez bizonyítékot. De nem adható hely a felperes által alpereseknek kinált s a védekező 2. r. alperes által ellenzett főesküvel, illetve esküvel való bizonyításnak sem, mert polgári perrendtartásunk szerint az 1868 : LVI. tcz. értelmében, amint ez az idézett törvény 221., 225. és 235. §-ai egybevetéséből kétségtelenül kitűnik, főesküvel való bizonyításnak csak konkrét tényekre és pedig csak olyanokra nézve van helye, melyekről, illetve melyeknek meg vagy meg nem történtéről az, kinek esküt kell tennie, közvetlen tudomással bir ; az úgynevezett meggyőződési esküt (juramentum credulitatis) ellenben polgári perrendtartásunk nem ismeri s az idézett törvény 172. §-a d) pontján alapuló esküre is csak maga az a fél kötelezhető, a kinek aláírásának valódisága vita és bizonyítás tárgyát képezi ; alperes örökösök tehát — minthogy jelen esetben nem az Ő saját, hanem örökhagyójuk néhai K. A. aláírásainak valódisága forog szóban — sem arra nézve, hogy örökhagyójuk névaláírásai tudtuk és meggyőződésük szerint hamisak, sem arra nézve, hogy az örökhagyó a kereseti váltók bármelyikét az ő jelenlétükben alá nem irta, esküre nem kötelezhetők ; az A. 7. a. 221 frt. 52 kros váltóra vonatkozólag pedig, melyre nézve felperes a kinált esküvel azt kívánja bizonyítani, hogy ezt a váltót 1. r. alperes az örökhagyó helyett ennek megbizásából irta alá, minthogy nemcsak az aláírásnak r. r. alperestől származása, hanem az örökhagyó által adott megbízás ténye is vitás, szintén nem