Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XV. kötet. (Budapest, 1900)

i8$ könyvekkel mutatandó ki, csakhogy ez esetben minden kételyt kizáró határozottsággal meg kell állapítva lenni annak, hogy a kár bizonyításának ez a módozata mindkét félre nézve egyaránt kötelező, kölcsönös megállapodás. Minthogy azonban a jelen esetben az A., B.} C. a. bizto­-sitási kötvényekben foglalt az a kikötés ily kölcsönös megállapo­dásnak nem tekinthető, mert a biztosítási feltételekből egyáltalá­ban nem tűnik ki, hogy a könyvek alapján kimutatható károsodás mérvét a biztosító is köteles elfogadni, kétségtelen, hogy ez a kikötés nem szolgálhat akadályul annak, hogy felperes kárát egyéb törvényszerű módon bizonyíthassa és pedig a fenforgó eset­ben annál kevésbbé, mivel alperes ily irányú kifogást nem is tett. Felperes azonban a B. a. kötvénynyel biztosított tűzifa mennyiségére nézve a másodbiróság által e részben kifejtett helyes indok szerint S. F. tanú vallomásával, az ugyanazon kötvénynyel biztosított 150 mm. gabonanemü mennyiségére nézve pedig, kivéve a tüz által meg nem emésztett 3143 kgrt., G. N. és K. I. tanuknak egész általánosságban mozgó vallomásával bizonyítékot nem szolgáltatván, a másodbiróság ítéletét tehát az itt kifejtett s a benne felhozott s az elsőbiróság ítéletéből átvett egyéb indo­koknál fogva helyben kellett hagyni. 83­Egy gondatlanság eredményeként beállott több emberölés vagy testi sértés miatt anyagi halmazat nem állapitható meg. (1899 február 9. 6108/98. sz. a.) A pécsi kir. tábla: Gondatlanságból okozott emberölés és súlyos testi sértés vétsége miatt vádolt Köszl János elleni bűn­ügyben itélt : A kir. tábla az elsőbirósági ítéletnek részben való megváltoz­tatásával a vádlott fogházbüntetésének tartamát 2 évre leszállítja, egyebekben pedig az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja. Indokok: A bizonyítási eljárás adatai alapján a kir. tábla is elfogadta az elsőbirósági ítélet indokolásában foglalt azt a meg­állapítást, hogy a vádlott, ki a 81. 7. a. engedély okmány alapján 1888. év óta Pécsett lőpor elárusitásával foglalkozott, a lőpor be-

Next

/
Thumbnails
Contents