Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XIV. kötet. (Budapest, 1899)
3 2. Egyesitett pereknél az egyesitett per értékéül az egyes perek tárgya értékének összesitett összege tekintendő. Az állandóan követett birói gyakorlat szerint a haszonbérlő a haszonbérbeadótól a bérlemény egy részének nem használhatása okából megfelelő bérleengedést nem követelhet akkor, ha az a nem használhatás egyenesen a haszonbérlőnek akár szándékos, akár véletlen mulasztása miatt következett be. Ily mulasztásnak tekintendő a haszonbérlőre nézve az a tény, hogy az uj tulajdonossal szemben a belsőségből való kimozditás ellen nem védekezett azzal, hogy megfelelő előleges felmondás meg nem történt és a folyó gazdasági év még el nem telt. Az állandóan követett birói gyakorlat szerint a haszonbérlet tárgyának uj tulajdonosa nem követelheti a haszonbérlőnek azonnal való kimozditása mellett a haszonbérlet tárgyának azonnal az ő birtokába való kibocsátását, hanem e tekintetben az uj tulajdonosnak csak ahhoz van joga, hogy megfelelő előleges felmondás után követelje azt, hogy az illető gazdasági év leteltekor a haszonbérlet tárgya az ő birtokába átbocsáttassék. (1898 november 30. G. 374. sz. a.) A m. kir. Curia mint felülvizsgálati biróság: Alperesek •felülvizsgálati kérelme következtében a felebbezési biróság Ítélete feloldatik, a felebbezési biróság uj tárgyalás tartására, a tényállás szabályszerű megállapítására és arra utasittatik, hogy hozzon a felperesek részére általa megítélt 500 frt és 222 frt 37 kr. felett uj ítéletet. Indokok: Alaptalan felpereseknek az alperesek felülvizsgálati kérelmére adott válasziratában felhozott az az érvelése, hogy a jelen perben az értékre való tekintettel és az alsóbirósági ítéleteknek egybehangzósága következtében a felülvizsgálati kérelem törvény által ki van zárva, alaptalan pedig azért, mert a jelen pernek az elsőbiróságnál a haszonbérleti szerződés felbontása is tár.gya volt és erre nézve a per tárgya értékéül az évi haszonbér 1*