Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XIV. kötet. (Budapest, 1899)

12; rohant, mire a felek kölcsönösen vagdalkozva egymást megsebesítették ; minthogy dr. E. S.-nek az a védekezése, hogy a lázas izgatottságban a segédek «állj >» kiáltását nem hallotta, a fenforgó helyzetben valónak elfogadható, az elsőbiróságnak az a megállapítása, mintha a vádlott az által, hogy a felkelés után ellenfelét megrohanta s a viaskodást folytatta, a párbajszabályokat megszegte volna, helyt nem foghat, de különben is e körülmény, ha megállapítható volna is, nem képezhetne súlyosító, hanem a Btk. 299. §-ához képest minősítő adatot. Mellőzve tehát az elsőbiróság által dr. E. S. vádlott terhére súlyosítónak vett ezt a körülményt és behatóbban méltatva az ezen vádlott javára felhozott enyhítő körülményeket és különösen figyelembe véve amiatt való elkeseredését, hogy Sz. F. a vidéki ügyvédi helyettesítéseket tőle elvonni igyekszik, továbbá azt, hogy a kávéházban Sz. F. nyilvánosan az egész asztaltársaság előtt figyelmeztette ügyvédhez illő magatartásra, s hogy a kir. törvényszéki pertárban ő támadta meg dr. E. S.-t azzal a kijelentéssel, hogy ez- utóbbit a kávéházból «kibuchstabirozták» s azzal a jogosulatlan felhívással, hogy a pertárból takarodjék, a pertári helyiség elhagyására késztette, dr. E. S. vádlott büntetését a fentebbi mértékre kellett leszállítani. Sz. F. vádlottal szemben igazolva van, hogy ez a kávéházban a dákóval kapott ütés után dr. E. S.-t megtámadta, mindketten azután egymásba kaptak, egymást ütlegelték, s Sz. F. e közben dr. E. S.-t a tüzes vaskályha felé szorította. S. J. tanú azt is vallotta, hogy amint a jelenvoltak Sz. F.-t és dr. E. S.-t szétválasztották, Sz. F. leült egy asztalhoz, s mivel dr. E. S. őt szidalmazta, jelesül gyávának mondotta, Sz. F. az asztal mellől felugrott, dr. E. S. felé ment, s ezt válla tájékán megfogta, mire körülöttük embercsoport keletkezett. Minthogy e kölcsönös dulakodásnál Sz. F.-el szemben a tettleges bántalmazása miatti lelki felinduláson kívül oly jelenségek, melyek Sz. F. cselekményének beszámithatóságát kizárnák, fen nem forognak, enélkül pedig a felindulás magábanvéve nem szolgálhat alapul annak feltevésére, hogy a szenvedett ütés következtében annyira megvolt zavarodva, hogy akarata szabadelhatározási képességével nem bírt volna, Sz. F. vádlott bűnössége erre a cselekményre nézve meg állapítandó volt; figyelemmel azonban arra a nyomatékos enyhítő