Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XIII. kötet. (Budapest, 1899)

74 kozott perujitási kérelmében, amelynek valódiságát maga is kény­telen volt elejteni a végtárgyalás folyamán. Enyhítő körülményül vétetett, hogy vádlott már hat éve van elmozditva az ügyvédség gyakorlatától s igy ez által súlyosan lakolt súlyos vétkeiért. A m. kir. Curia itélt: Az elsőfokú fegyelmi bíróság ítélete a K. K. és tsa panaszára folyamatba tett ügy panaszpontjaira vonatkozó rendelkezésében helybenhagyatik, a Sz. B.-féle panasz­pontra vonatkozó intézkedésében megváltoztattatik, a perújítás­nak hely nem adatik s a budapesti ügyvédi kamara fegyelmi bíróságának 477/92. sz. a. hozott s a kir. Curia kisebb fegyelmi tanácsa által 355/92. sz. a. helybenhagyott alapperbeli ítélete egész terjedelmében hatályában fentartatik. Indokok: Vádlott a Sz. B.-féle panaszpontot illetőleg a jelen 4-ik, újra felvetett kérvényéhez A. a. csatolt nyugta alapján kéri, amelyet előadása szerint az 550 frt átvételekor adott pana­szosnak, amelyet a vallomásában részletezett körülmények közt időközben sikerült Sz. B.-tól visszaszereznie, s amelyben világosan benfoglaltatik az, hogy az 550 frtot átalányösszegül kapta a Sz. B. által reábízott bűnügyben. A tárgyalás során azonban beismeri vádlott, hogy ez az uj bizonyítéka valótlan, mert azt az 550 frt átvételekor nem adta Sz. B.-nak, nem is attól kapta vissza s nem is ez, hanem a Sz. B. által becsatolt elismervény a valódi. Ez az A. a. irat tehát mint koholt, uj bizonyítékot nem képezvén, annak alapján az újítás helyt nem foghat. Ami pedig azt illeti, hogy a Sz. B. által becsatolt s a vádlott által is valódinak elismert elismervényben nem nyert közelebbi kifejezést az a czél is, amely végett az 500 frt adatott ; hogy Ch. S. azt is vallja, hogy ez az összeg, amelynek átadását ő látta, átalányösszegül adatott s hogy Sz. B.-nak azt az előadását, hogy az 500 frt adásának a czélja, t. i. óvadék, benne volt a felvett tényvázlatban, megczáfolja a vádlott által a polgári perhez csatolt tényvázlatot : ezek a körülmények sem szolgáltatnak összességük­ben sem bizonyítékot az ujrafelvételre s vádlott felmentésére, mert e most jelzett tényvázlatot a vádlott, noha arra a polgári perben esküt is tett, most valódinak el nem ismeri, sőt határozot­tan vitatja, hogy ő Sz. B.-tal tényvázlatot fel nem vett, mert Ch. S. jelen vallomása, el is tekintve előző nyilatkozatától és

Next

/
Thumbnails
Contents