Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XIII. kötet. (Budapest, 1899)

6j biróság jogszabályt sértett meg azzal, hogy őt szerzett tulajdoná­tól megfosztotta és hogy biróság előtt érvényesíthetőnek vette az írásbeli szerződésben kikötött azt a megállapodást, amely szerint alperesek jogosítva vannak bármely félévi vételár-részlet pontos fizetésének elmulasztása esetére az ingatlant visszavenni és a tel­jesített, illetve lejárt részletfizetéseket lakbér, illetve haszonbér fejében megtartani. Ez a panasz sem bir alappal. A felek között ugyanis nem vitás, hogy közöttük az 1896. évi deczember 8. napján az A. alatti okiratba foglalt adásvételi szer­ződés jött létre az alperesek ingatlanára nézve, amely szerint fel­peres vevő azonnal birtokba lépett, az 1880 frtra tett vételár­ból 100 frtot azonnal lefizetett és a hátralékos vételárt tar­tozott félévenkénti ioo frtos részletekben az összes hátralék 70 0-03 kamatával együtt mindenkor június és deczember hó 8. napján megfizetni, ellenkező esetre az eladó alperesek jogosultak arra, hogy 60 nap alatt az ingatlant visszavegyék, az addig fizetett vételárt és ennek kamatát, illetve az addig esedékes vételárt és ennek kamatát minden kárpótlás nélkül lakbér, illetve haszonbér fejében megtartsák. A felek között létrejött ez a szerződés káros hitelügyletnek, illetve uzsorának nem minősithető, mert a tárgyalási jegyzőköny­vekből és az alsóbirósági Ítéletekből nem tűnik ki az, hogy fel­peres védekezett azzal, illetve adatokat hozott fel az iránt, hogy a kérdéses jogügylet valósággal adásvételi szerződés alakjába bur­kolt kölcsönügylet, vagy hogy a kérdéses ügylet megkötésénél alperesek felperesnek szorult anyagi helyzetét saját előnyükre mértéktelenül felhasználták. A kérdéses jogügylet tehát valósággal adásvételi szerződésnek tekintendő : az adásvételi szerződés jogi természetével pedig a fent ismertetett kikötés nem ellenkezik és sem tételes törvény, sem állandóan követett birói gyakorlat nincs az iránt, hogy a kérdéses kikötés eredetileg hatálytalan vagy biróság előtt egyál­talában nem érvényesíthető. A kérdéses kikötés ugyanis részben bontó feltétel és így mint ilyen feltétlenül hatályos, részben a kötbér jogi természetével bir; már pedig a kötbér kétoldalú szerződéseknél, tehát adásvételnél

Next

/
Thumbnails
Contents