Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XII. kötet. (Budapest, 1899)
5 4 munkakörben a köteles gondosság elmulasztása folytán állott be, kétségtelen, hogy ezen mulasztás alperes kötelezettségét megállapíthatja. A pozsonyi kir. itélö tábla: Az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja. Indokok: A felperest ért testi sértésért, ugy az annak idején hatályban volt 1872 : VIII. tcz. 69. §-ában foglalt joghasonlatosságnál fogva, valamint a dolog természete szerint is az alperest, mint az építkezésnek volt vállalkozóját szintén terheli a felelősség a szakértők által megállapított azon mulasztása folytán, hogy az építkezésnél kellő óvatosság nélkül felállított oly feljárókon, melyeknek deszkái léczekkel voltak megerősítve és oldalkorláttal nem bírtak, taligán hordatta fel szabályellenesen az építkezési anyagot alkalmazottjaival, holott neki az iparszerüleg folytatott építkezésnél kötelességében állott volna arról gondoskodni és mindazt megtenni, ami az építkezésnél alkalmazott munkások életének és testi épségének biztosítására szolgált ; ő a felelősséggel kapcsolatos anyagi kártérítési kötelezettség alól nem menekülhet az által, hogy az építkezés vezetésével szakértő egyént, pallért bízott meg, és ő maga az építkezésnél jelen nem volt, mivel a megbízottja ténykedése vagy mulasztása által bekövetkezett kárért mint megbízó ő is felelős : a kártérítési kötelezettséget tehát az elsőbiróság az alperes ellen helyesen állapította meg. A m. kir. Curia: A másodbiróság ítélete helybenhagyatik azzal a megjegyzéssel, hogy a havi 12 frttal megítélt járadék felperes élte fogytáig fizetendő. Indokok: A másodbiróság helyesen állapította meg azt, hogy építkezéseknél az állványok és feljárók az alkalmazott munkások testi épségének biztonsága szempontjából korlátokkal látandók el, a tanukkal bizonyított az a tény tehát, hogy az alperes által elvállalt építkezésnél az anyagoknak korlátokkal el nem látott feljárókon az emeletekre taligán való felhordása engedtetett meg, mulasztást képez, melyért az építkező munkaadó felelősséggel tartozik. A jelen esetben alperesnek, mint munkaadó építész és vállalkozónak felelőssége nem szűnt meg az által, hogy alperes az állványok és feljárók felállítását A. F.-ra, mint munkavezető-pallérra