Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XII. kötet. (Budapest, 1899)

n rezhetett, s a bűntett véghezvitelére is egy hasáb fát, tehát olyan eszközt használt, mely a szándékolt eredmény biztositására feltét­lenül alkalmas eszköznek nem is tekinthető. Minthogy a kifejtettek szerint vádlott cselekményében az ölési szándéknak előre megfontoltsága fel nem található, bebizo­nyitottnak csupán azt kellett tekinteni, hogy vádlott nem előre megfontolt szándékkal ölte meg apósát, s ez a cselekménye a Btk. 279. §-ában meghatározott szándékos emberölés bűntettének ismérveit meriti ki ; minthogy pedig azzal a sulyositó körülmény­nyel szemben, hogy vádlott apósát is orozva ölte meg, az első­biróságok Ítéleteiben kiemelt enyhitő körülmények tulnyomóak : ezeknél fogva mind a két alsóbiróság Ítéletének részben való megváltoztatásával Baldovszky Mihály vádlott a gyilkosság bün­tette helyett a Btk. 279. §-ában meghatározott szándékos ember­ölés bűntettében nyilvánittatik bűnösnek, s ezért a nevezett vádlott a Btk. 279., 289. §-a alapján a Btk. 91. §-ának alkalma­zásával a mai naptól számítandó 12 évi fegyházra és további 10 évi hivatalvesztésre Ítéltetik, fegyházbüntetéséből azonban a vizsgálati fogsággal két hónap kitöltöttnek vétetik. Egyebekben a kassai kir. itélő tábla ítélete, az abban felhozott és az első­biróság ítéletéből elfogadott vonatkozó indokoknál fogva, helyben­hagyatik. 35­A Btk. 406. §-ában meghatározott okirathamisitás vétsége csak akkor létesül, ha a bizonyításra szolgáló okirat káro­sitási szándékból semmisittetik meg. (1898 január 25. 2373. sz. a.) A budapesti kir. büntető törvényszék: M. János a Fischer L. D. czég kárára elkövetett, a Btk. 406. §-ában körül­irt magánokirathamisitás vétségében bűnösnek mondatik ki és ezért a Btk. 406. §-a alapján a 91. § alkalmazása mellett az ítélet foganatba vételétől számítandó három napi fogházbüntetésre s az 1892 : XXVII. tcz. 3. §-ában meghatározott czélokra forditandó, a jelen ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 nap s külön-

Next

/
Thumbnails
Contents