Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XI. kötet. (Budapest, 1898)
9 Hogy vádlott okozta a tüzet, kétséget nem szenved ; a kir. törvényszék mindemellett felmentette vádlottat a gyujtogás bűntettének vádja s következményeinek terhe alól, mert a kiíejtett tényálláshoz képest bizonyítottnak vette a kir. törvényszék azt, hogy vádlott elmetehetsége, figyelemmel a vádlott elmebeli állapotának megfigyeléséről felvett jegyzőkönyv és orvosszakértői vélelemre, a tett elkövetése pillanatban oly fokban meg volt zavarva, hogy e miatt szabad elhatározási képessége teljesen ki volt zárva. Ezen megzavarodást fokozta vádlottnál az elhagyás folytán érzett szerelmi bánat, fokozta ezt az elhagyás következményekép beállott szégyenérzet, s fokozta ama körülmény, hogy vádlott bárom napon át reménykedett, hogy kedvese visszatér s utóbb ezen reményében is csalódott. Hogy pedig vádlott elmetehetségének megzavarodása mily magas fokra hágott, s hogy a beállott lelki zavar folytán mennyire ösztönöztetett ezen cselekmény elkövetésére, bizonyitja az is, hogy életének kioltására elhatározta magát, hanem erre nézve minden kitelhetőt elkövetett, és megmentése csupán a véletlennek volt köszönhető ; minthogy pedig kétségtelen, hogy az öngyilkosságra való elhatározás rendszerint az elmetehetség ideiglenes megzavarodás pillanatában szokott bekövetkezni ; tekintve pedig, hogy azon cselekmények, melyek a lélek ily állapotában követtetnek el, a szabad elhatározás folytán véghezvitt cselekménynek jellegével nem birnak, s mert a Btk. 76. §. alapján az ily állapotban elkövetett, habár egyébként büntetendő cselekmény beszámítását kizárja, s miután végezetül a törvény idézett §-a a szabad elhatározási képességnek az elmetehetség ideiglenes megzavarodása és a beszámításnak muló megzavartság alatt ekövetett cselekmény miatti kizárására is kiterjed: mindezeknél fogva vádlott az ellene emelt vád és következményeinek terhe alól felmentendő volt. (1896 október 15. 10369. sz. a.) A pozsonyi kir. tábla ítélt : Az elsőbiróságnak ítéletét megváltoztatja, vádlottat a Btk. 422. §. 2. pontja alá eső gyújtogatás bűntettében bűnösnek mondja ki, s ezért őt a Btk. 422., 426. §-ai alapján, de a 92. §. alkalmazásával, egy évi börtönre, melyből vizsgálati fogsága által három hónapot kitöltöttnek vesz, nemkülön-