Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XI. kötet. (Budapest, 1898)
35 a kifogásoló alperes csak ugy tesz eleget, ha magában a kifogásait tartalmazó beadványában nevezi meg ezt a megbízottat s erre nem elegendő az, hogy a meghatalmazványban helyettesül egy a biróság székhelyén lakó ügyvédet nevezett meg. Minthogy pedig az elsőbiróság szabályszerűen járt el, a mikor az alperesek részére ügygondnokot rendelt és a határozatokat ennek kezéhez kézbesitette, az alperesek az ennek részére megállapitott dijakkal már csak azért is jogszerűen terheltettek meg, mert alperesek a perben az ügygondnoknak történt kirendelése ellen kifogással nem is éltek. Mindezek alapján a felebbezés tárgyát képező ügygondnoki dij tekintetében az elsőbiróság Ítéletét kellett helybenhagyni. 40. Oly esetben, midőn a vevő a kereskedelmi törvény 348. §-a alapján azért követel árleszállítást és kártérítést, mert az áru a kikötött kellékeknek meg nem felel, az árunak az eladó rendelkezésére való bocsátása nem szükséges, hanem annak, hogy a vevő az árut megtartotta, csak az a következménye, hogy az áru elleni kifogásokat a vevő tartozik bizonyítani, nem pedig az eladó azt, hogy az áru a kikötött kellékekkel bir. Ez esetben nem nyer ugyan alkalmazást a kereskedelmi törvény 346. §-ának az azonnali értesítésre vonatkozó rendelkezése, de azért a vevő sokáig kétségben nem hagyhatja az eladót az áru elfogadása felől, minélfogva az árunál tapasztalt hiányokról őt minden okadatolatlan hosszabb halogatás nélkül ilyenkor is értesíteni tartozik. (1897 november 9. I. G. 281. sz. a.) A m. kir. Curia mint felülvizsgálati biróság: Alperes felülvizsgálati kérelmének hely adatik, a felebbezési biróság ítélete annyiban, a mennyiben alperes a szállítási határidő elmulasztása alapján felperesek részére 500 frt kötbérnek és kamatának fizetésére köteleztetett, megváltoztattatik és e részben felperesek keresetükkel elutasittatnak ; ellenben a felebbezési biróság ítéletének az a része, mely szerint alperes 35ó frt 77 kr vételárkülönbözeti