Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam X. kötet. (Budapest, 1898)

53 is kitűnik, hogy titokzatosan terjesztette a könyveket és a meg­rendeléseket nem is merte saját neve alatt, nyilt üzletébe czimez­tetni, nyilván azon czélzattal, hogy bűnössége tudatában a fel­fedeztetést megnehezítse. A mi a terjesztést illeti, ez bővebb indokolásra nem szorul, hisz vádlott foglalkozásából folyik, hogy könyveit árulta, de bizonyítja úgyszólván az egész világra kiterjedő forgalmát ama száz és száz elküldésre elkészült levél, valamint az időközben érkezett és lefoglalt részben egyszerű megrendelési, részben pénz­zel és értékkel terhelt levelek, melyek a világ minden tájékáról, (Arad, Szt-Pétervár, Wiesbaden, Mexikó, Szt-Louis, Egyptom és Skandináviából) Antal S. czimére érkeztek. 1. r. vádlott Gerő I. Imre tehát ezek alapján bűnösnek volt kimondandó a fajtalan iratok terjesztése, illetve árulása által elkövetett szemérem elleni vétségben és figyelemmel arra, hogy ily cselekményért alig két évvel ezelőtt már büntetve volt s igy visszaesőnek tekintendő, továbbá, hogy erkölcstelen és tiltott üzelmei a magyar könyvkereskedés tisztességét és jó hírnevét a külföld előtt tönkretenni alkalmasak és hogy exorbitáns drága áron eladott nyomtatványaival a világ minden részét elárasztotta, fenti mértékben volt büntetendő. 2. r. vádlott Antal Szigfried beismerte, hogy ő a saját neve alatt bérelt egy fiókot a főpostán Gerő I. Imre részére ; beismerte, hogy ő hozta naponként Gerő I. Imrének a postafiókba érke­zett megrendelő leveleket, ezzel tehát szándékosan előmozdította i. r. vádlott bűncselekményét. A mi azon védekezését illeti, hogy a könyvek tartalmát nem ismerte, ez bíróilag figyelembe nem vehető, mert eltekintve ama közeli rokoni viszonytól, melynél fogva 2. r. vádlott okvetlenül ismerte i. r. vádlott üzletének természetét, tudnia kellett, hogy i. r. vádlott bűnös cselekményt követ el és ama körülményből is, hogy I. r. vádlott nem saját neve alatt és nem üzleti helyiségébe czimeztette a megrendelé­seket, hanem titokzatosan folytatta üzelmeit, ugy, hogy a meg­rendelő tulajdonképen nem is tudta, hogy «Antal S» csak formailag szerepel mint eladó. 2. r. vádlott a kifejtettek alapján, mint bűnsegéd volt bűnösnek kimondandó és figyelembe véve büntetlen előéletét, fiatalkori tapasztalatlanságát, a sógori viszonyt,

Next

/
Thumbnails
Contents