Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam IX. kötet. (Budapest, 1898)

iqjg Oszkár meghagyásából adtak át Bochdanovits és Gégénynek és hogy azokért a pénzt nevezett vádlottaktól Künszt Oszkár kapta meg, ők pedig ennek az utján részesültek jutalékban. Minthogy pedig a tetteseknek részben egymással, részben önmagukkal ellenkező vallomása aggályos, továbbá ; minthogy a tettestársaknak vallomása a tagadásban levő társak ellen csak az esetben szolgál bizonyitékul, ha az más körülmények által is támogattatik ; minthogy azonban más körülmény fen nem forog, mely arra mutatna, hogy fentnevezett vádlottak az emiitett tettesektől a lopott árukból bármit is általvettek volna ; a tettestársaknak jelzett aggályos vallomása pedig vádlottak tagadásával szemben egymagában a bünö?ség megállapítására elegendő bizonyítékot nem nyújt ; mindezeknél fogva Bochdanovits Béla és Gégény Bertalan vádlottak az ellenük emelt vád terhe alól az alsóbiróságok ítéle­teinek e részben való megváltoztatásával felmentendők voltak. Egyebekben pedig, minthogy a csupán Kovács Zoltán kárára történt lopások elkövetésére vonatkozólag, alkalmazottjainak egyesülése a Btk. 336. §. 6. pontja szerinti tolvajszövetséget meg nem állapítja, a Goldstein Salamon cselekményének minősítése tekintetében a Btk. 336. §. 6. pontjának mellőzésével a kir. tábla ítélete az elsőbiróság ítéletéből elfogadott vonatkozó indokoknál fogva helybenhagyatott. 41. A vagyon jogos védelme. — Jogos védelem határainak tul­hágása. (1897 április 21. 9310. sz. a.) A szegedi kir. törvényszék: Dobó Miklós a Btk. 301. §-ába ütköző, a 306. §. szerint minősülő halált okozott súlyos testi sértés bűntettének vádja és következményei terhe alól a Btk. 79. §. 3. pontja alapján felmentetik. Indokok: Pesti Ferencz, 18 éves volt dorozsmai lakos, béres fiu, 1894 szeptember 30-án éjjel fején megüttetvén, a bonczjegyző­könyvben foglalt orvosszakértői vélemény szerint ezen ütés foly-

Next

/
Thumbnails
Contents