Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam VII. kötet. (Budapest, 1897)

302 alól lehetőleg tisztára mossa. Nem szeretnénk azt az állítást meg­koczkáztatni, hogy a nevezett titkár a bériőség zsoldjában áll, magyarán mondva megvesztegetni engedte magát» , továbbá, hogy: «D. ur nem az igazság kiderítésére törekszik». Vádlottak a végtárgyalás folyamán beismerték, hogy a fent jelzett beadványt ők irták alá és ők nyújtották be Szentes város polgármesteri hivatalához ; B. L., D. M., Sz. L., B. I. és T. S. pedig azt a körülményt is beismerték, hogy a feljelentés tartalmát ismerték és tudták hogy D. A. pénzügyi titkár ellen hivatalos köteles­ségeire vonatkozólag büntethető cselekmény elkövetése miatt emeltek vádat. A pénzügyi igazgatósági átirat szerint D. A. titkár eljárása a vonatkozó pénzügyminiszteri rendeletek szerint kifogástalan­nak találtatott és ellene a saját maga által kért fegyelmi vizs­gálat sem rendeltetett el. Vádlottak az állított tény valódiságának bizonyítását meg sem kísérelték. Ezeknél fogva B. L., D. M.. L. L., B. I. és T. S.-t a nyilvános rágalmazás vétségében bűnösöknek kimondani és figyelembe véve, hogy T. S. kivételével valamennyien büntet­len előéletűek, figyelembe véve megbánást tanúsító beismerésü­ket, T. S. alacsonyabb műveltségi fokát mint enyhítő körül­ményeket, figyelembe véve B. L.-nál azt, hogy ő indította meg a mozgalmat, ő íratta meg s íratta alá a kérvényt B. I.-vel együtt, mint súlyosító körülményt, őket a kiszabott büntetésre ítélni kellett. Ellenben P. A. és Sz. I.-nét a vád és következményei terhe alól fel kellett menteni, mert ők az általuk aláirt okmány tar­talmát nem ismerték s csakis uj vizsgálatot szándékoztak kérni a regalebérlők ellen s ezen védekezésük a beszerzett adatokkal megczáfolva nincs. (1895 június 18. 2922. sz. a.) A szegedi kir. tábla itélt : A kir ügyész által a végtárgya­lás felfüggesztése és sértettnek eskü alá bocsátása kérdésében hozott végzések ellen bejelentett semmiségi panaszai elvettetnek. Az ügy érdemében a vádlottak büntetésének kiszabásánál a Btk. 92. §. alkalmaztatik. Indokok: A végtárgyalás folyamán hozott végzések ellen bejelentett semmiségi panaszok elvetendők voltak, mert a kir.

Next

/
Thumbnails
Contents