Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam VII. kötet. (Budapest, 1897)
299 a sommás eljárás 73. §. rendelkezéséhez képest csak arra nézve szolgál bizonyítékul, hogy a kiállító az abban foglalt nyilatkozatot megtette, tekintve azonban, hogy a B. a. adóslevél tartalmában alperes beismeri, hogy felperestől 1500 frtot készpénzben kölcsön felvett, s tekintve, hogy a most idézett törvényszakasz harmadik bekezdésének második részében csakis az a nemleges kötelező bizonyítási szabály van felállítva, hogy a perrendtartás 167. és 168. §-aiban megszabott kellékeknek meg nem felelő adóslevelek nem szolgálnak egymagukban bizonyítékul a kölcsön leolvasásának tényére nézve : a felebbezési bíróság kötelező bizonyítási szabályt nem sértett az által, hogy a B. a. adóslevél alapján az érték kiszolgáltatásának tényét bebizonyitottnak elfogadta. E szerint a felebbezési bíróságnak az a jogi felfogása, hogy a B. a. alakszerű kötelezvénynyel szemben alperes köteles a kölcsön le nem lett számlálását, illetve az érték ki nem szolgáltatását bizonyítani, helyesebben a tekintetben ellenbizonyitékot előállítani, a törvénynek megfelel s a felebbezési biróság a bizonyítási teherre vonatkozó jogszabályokat helyesen alkalmazta akkor, a midőn a jogügylet állítólagos szinlegességére nézve bizonyításra kötelezett félnek az alperest tekintette. Másodsorban megtámadja alperes a felebbezési biróság ítéletét ténybeli megállapításainak valóságára és a mindkét fél részéről szolgáltatott bizonyítékok bizonyító erejére vonatkozó mérlegelés eredményének helyességére nézve. Ez a panasza sem volt figyelembe vehető, mert a felülvizsgálatnak köre csak a jogkérdésre terjed ki és a felebbezési biróság a kötelező bizonyítási szabályoktól eltekintve a sommás eljárás 64. §-a szerint szabadon mérlegelvén a bizonyítékoknak bizonyító erejét és mérlegelésének eredményeként a per összes anyagának méltatásával meggyőződése szerint állapítván meg a tényeknek valóságát vagy valótlanságát, ténybeli megállapításai és meggyőződésének okai nem képezhetik a felülvizsgálatnak tárgyát. Alaposnak kellett azonban elismerni az alperesnek harmadsorban felhozott azt a panaszát, hogy a felebbezési biróság lényeges eljárási jogszabálynak megsértésével fogadta el bizonyítékul a