Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam VI. kötet. (Budapest, 1897)

155 góit erőszak alkalmazása mellett azon czélból vették el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsák. Mivel ezen cselekményük a rablás bűntettét képezi, s mivel ezt együtt követték el, ennélfogva őket a rablásban mint tettes­társakat kellett bűnösöknek kimondani. P. P. J. beismeri, de okmányilag is igazolva van, hogy a nevének bemondására felszólító rendőrnek álnevet mondott s hogy a főváros területéről ki lévén tiltva, ide ezen tilalom daczára visszatért, igy őt még a hatóság és közbiztonság elleni kihágás­ban is bűnösnek kellett kimondani, s őtet a fentebbi módon büntetni. T. J.-nél enyhítő körülményül vétetett őszinte beismerése, büntetlen előélete, az elrablott érték csekélyebb volta mellett jelentéktelenebb kárnak fenforgása, de főleg az, hogy a jóval korosabb társai befolyása alatt cselekedett, és ezen enyhítő körül­mények figyelembe vételével a Btk. 92. §. alkalmazása is eléggé okadatoltnak tűnvén fel, ezen vádlottnak bűncselekményét ugy ez alapon, mint az elkövetés idején még 16 éven alóli életkorára való tekintettel, vétséggé kellett minősíteni, mert a börtönbünte­tés végrehajtása sokkal szigorúbb lévén, mint a fogházé, az reá tulszigorunak találtatott. H. M.-nál enyhítő körülményül vétetett büntetlen előélete, az elrablott érték csekélyebb volta s ezért vele szemben is a 92. §. alkalmaztatott, mert a rablás bűntettére kiszabott fegyház­büntetés legkisebb mértéke, az 5 esztendő, reá nézve tulszigoru­nak találtatott. P. P. J.-nél enyhítő körülményt csak a csekély érték miatti jelentéktelen károsodás képez, ellenben súlyosító körülményül vétetett, hogy lopásért már két ízben volt büntetve, a Kbtk. 73. §-ába ütköző bűncselekmény miatt ezen vádlottra kiszabott pénzbüntetés főbüntetés lévén, azt elzárásra kellett átváltoz­tatni. Vádlottak vizsgálati fogsága aránylag hosszúnak találtatván, azt büntetésükbe a szabadságvesztés-büntetések neméhez arányítva a fentebbi tartamban betudni kellett. A költség- és kártérítésben való marasztalás a bűnösség kimondásának jogi következménye.

Next

/
Thumbnails
Contents