Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam VI. kötet. (Budapest, 1897)
82 ügyletet 6 hozza létre és annak létrehozása körül fáradozásával közreműködjék. Ha bebizonyitottnak vétetik is, hogy felperes a birtokot báró P. R. Albertnek előbb 100,000 írtért, később 80,000 írtért megvételre felajánlotta és annak nevét az alperessel közölte, ezzel az 50,000 frt vételár melletti adásvételi szerződés az ő közreműködésével létrejöttnek s az ő közreműködő fáradozása eredményének nem tekinthető. Felperes a K. és L. alatti levelek szerint 1891 augusztus 3-án és 1891 augusztus 18-án báró P. R.-t, de ezenkivül még másokat is megnevezett alperes előtt mint olyan egyéneket, kiknek a birtokot vételre felajánlotta s az alpereseknek későbbi időből származó J5., F. alatti leveleiből az is kitűnik, hogy felperes még később is más-más neveket emiitett fel, de hogy felperes az adásvételi ügyletnek létrehozatala körül az alperes neje és báró P. R. közt tényleg közbe nem járt s az ügylet létrejötte körül nem fáradozott, ezt bizonyítja 4V. alatti levele, a melyben még 1892 február 11-én is venni szándékozót nevez meg, a mikor pedig alperes nejének birtoka már eladva volt, ugy hogy felperes az eladás tényéről még csak tudomással sem birt. Ily körülmények közt tehát az a feltétel, a melyhez a dijazás kötve volt, felperes részéről nem teljesittetvén, a dij megfizetése iránti keresetével helyesen utasíttatott el. (1895 márczius 19-én 1894. évi 2262. sz. a.) A kir. Curia: A másodbiróság ítélete helybenhagyatik. Indokok: Az ingatlan eladásának közvetítésével megbízott alkusz rendszerint már akkor jogosított a kikötött alkuszdijat megbízójától követelni, ha ennek oly venni szándékozót nevez meg, a kivel erre az alkudozás megindittatván, az adásvétel létrejön. Az eladni szándékozó fél ugyanis az eladó tárgyra vevőt nem ismerve, az alkusz tevékenységét oly czélból veszi igénybe, hogy ez, összeköttetéseinél fogva venni szándékozó felet szerezzen. Mihelyt tehát az alkusz megbízójának oly egyéniséget nevez meg, a ki az eladó tárgyat megvenni kész és képes és a megbízó a megnevezett féllel alkudozásokba bocsátkozva, vele a vételi szerződést megköti, az alkusz feladatának teljesen megfelelt, minthogy közbenjárásával a czél, vagyis az, hogy az eladni kivánó fél vevőt találjon, el van érve.