Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam VI. kötet. (Budapest, 1897)

tének igazolására szolgáló ténykörülményeknek, nevezetesen an­nak megállapítását, hogy a lefoglalt ingókra a vételi szerző­dés nem színlegesen köttetett, és hogy a megvett tárgyak a szer­ződés alapján tényleg át is adattak, és ezeknek a megállapításá­val a felperesek igényeinek elutasítását azért nem tartotta ki­mondhatónak, mert az alperesek a vételi szerződés tartalmának ellenkezőjét be nem bizonyították. Miután azonban a felebbezési bíróság tényállásában a II. és III. r. felperesnek igénye jogosságának elbírálására a fent előadot­tak szerint lényeges és a döntő körülményeknek megállapítására ki nem terjeszkedett, tényállása az ügy eldöntésére nem alkalmas, minélfogva ítélete annak az I. és II. r. alperesek felülvizsgálati kérelme folytán az ő ellenükben érvényesített igénykeresetre nézve a sommás eljárás 204. §. szerint feloldandó s a felebbezési bíróság további eljárásra utasítandó volt. A perbeli költségnek a felek közül melyik által leendő vise­lésének kérdése csupán az ügynek végleges elbírálása után lévén eldönthető, a feloldás a pernek összes költségeire nézve is kiter­jesztetett. A felülvizsgálati eljárás költségében való marasztalásnak kér­dése a sommás eljárás 204. §. szerint szintén az ujabban hozandó ítéletben oldandó meg, ennélfogva jelenleg az, számszerű meghatá­rozásával csupán a felek irányában ezeknek képviselői részére állapíttatott meg. 33­Lefoglalt követelés behajtására biróilag megbízott ügygond­nok által indított perben pervesztesség esetén a költségben az a végrehajtató marasztalandó el, a kinek részére és ér­dekében az ügygondnok a behajtással megbízatott, mert valamikép a követelés behajtására szükséges költségeket ő tartozik előlegezni, ugy a pervesztesség folytán felmerülő perköltségben való marasztalás is csak őt terhelheti. (1896 április 9. 10. sz. a.) A kir.Curia: Felperes felülvizsgálati kérelmével elutasittatik. Indokok: Felperes teljesen pervesztes lett, minélfogva az

Next

/
Thumbnails
Contents