Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam V. kötet. (Budapest, 1897)

77 N. Gy. tanuk arról, hogy a végrendelet kinél veszhetett el? tudomással nem bírnak, de állításuk szerint a végrendelkező­nél nem veszhetett el, mert az okiratot tőle C. K. elvette. Minthogy a hihallgatott tauuk eme vallomásaival teljesen be­igazoltatott az, hogy néhai özv. I, P.-né kevés nappal halála előtt alkotott s az 1876. évi XVI. tcz. által előirt kellékeknek telje­sen megfelelő és igy érvényes írásbeli végrendeletében örököseiül összes vagyonára nézve B. A. és neje alpereseket nevezte meg ; minthogy a kihallgatott tanuk vallomásával igazolva lőn az is, hogy a végrendelkezésről kiállított okiratot a végrendelkezőtől C. K. végrendeleti tanú átvette, mely tényből okszerűen követ­keztethető, hogy az okiratot nem maga a végrendelkező semmi­sítette meg, hanem az véletlenül s alperesek hibáján kívül ve­szett el ; minthogy továbbá a felperes a per során azt, hogy néhai \. P.-né az alperesek javára tett végintézkedést utólag vissza­vonta volna, önmaga sem állitja ; minthogy végül hazai törvé­nyeink által egyáltalában nincs kizárva, hogy a végrendeleti okirat elvesztése esetében a véletlen elvesztés ténye s a végren­deleti okirat tartalma és a törvényes kellékeknek megfelelő sza­bályossága más, perrendszerü bizonyitékokkal bizonyittassék ; mind­ezeknélfogva I. és Il-od rendű alperesek végrendeleti örökösö­dési jogát özv. I. P.-né hagyatékára nézve megállapítani s ehhez képest az összes hagyatéki vagyont alperesek tulajdonába átru­házni s minthogy végrendeleti örökösök létezése esetében a szent korona öröklése az O. B. E. 18. §-a értelmében a fentnevezett örökhagyó után be nem állott, felperes kincstárt elutasítani kellett. A budapesti kir. tábla : Az elsőbir. ítélete helybenhagyatik. Indokok: Helybenhagyatott a felebbezett ítélet annak indo­kaiból és azért, mert az 1876. évi XVI. tcz. nem ölelte fel azt az itt is fenforgó esetet, a midőn a végrendelet a végrendelke­zőnek akarata és hozzájárulása nélkül elvész vagy megsemmisül s az ily gyakorta előfordulható esetben a bíróságok vannak hivatva az iránt intézkedni, hogy a végrendelkező akarata akkor is érvényesüljön, a mikor bebizonyítható nemcsak a végrendelet megalkotása és a végrendelkező intézkedésének tartalma, hanem az is, hogy az elveszett vagy megsemmisült végrendelet külalak-

Next

/
Thumbnails
Contents