Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam IV. kötet. (Budapest, 1896)

I 10 Az 1892. évi deczember hó 7-én 73207. sz. a. hozott sommás végzés hatályon kivül helyeztetik és felperes keresetével elutasittatik. Indokok: A 7. a. csatolt hivatalos anyakönyvi kivonat alap­ján igazolva van, hogy Horvát Anna II. r. alperes 1878. évben született, s igy még jelenleg is kiskorú s oly korban van, hogy a váltótörvény 1. §-a szerint szenvedő váltóképességgel nem birhat ; ugyancsak a 7. alatti anyakönyvi kivonat által iga­zolva van az is, hogy I. r. alperes Horvát Mátyás törvényes atyja, tehát törvényes képviselője II. r. alperesnek. Minthogy pedig felperes a hivatkozott anyakönyvi kivonat tekintetében nem bizonyitotta azt, hogy az alperestől különböző személyre vonatkozik s igy idevonatkozó ellenvetése figyelembe vehető nem volt, ennélfogva a II. r. alperes nevében az őt jogo­san képviselő I. r. alperes által tett és II. r. alperes szenvedő váltóképességének hiányára alapított kifogásnak helyt adni, s a sommás végzést II. r. alperes irányában ez okból hatályon kivül helyezni s felperest keresetével II. r. alperesei szemben el­utasítani kellett. A kir. törvényszék I. r. alperesnek azt az előadását, hogy a kereseti váltó az általa felperestől a 2. alatti megrendelési bárcza szerint Steinberger Jakab utján 86 frt vételárban megrendelt varrógép árának fedezetére adatott, felperesnek 5. a. csatolt s valódiságára nézve nem kifogásolt levelével beigazolva látja, annyival is inkább, mert felperes nem is állítja, hogy alperes magától Steinberger Jakabtól még külön is egy más varrógépet vett volna meg. Minthogy pedig ezen 1892. évi június hó 29-éről keltezett megrendelési bárczából kitünőleg a felek közt oly megállapodás jött létre, hogy a gép vételára részletfizetés mellett I/2 év alatt fizetendő, s igy alperes 1892. évi deczember hó 29-ig tartozott csak a vételárat s illetve a kereseti váltó értékét lefizetni ; és minthogy e szerint felperes a kereseti váltó lejáratát meg­állapodásellenesen töltötte ki 1892. évi szeptember hó 24-ére ; minthogy végül alperes a viszonválaszában csak szabatosab­ban kifejtett kifogását a kereseti váltó lejáratának megálla­podásellenes kitöltésére vonatkozólag már kifogásaiban is (a 3. pont alatt) kellő helyen felhozta :

Next

/
Thumbnails
Contents