Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam IV. kötet. (Budapest, 1896)
ip7 árverésen bevett 10 frt leszámítása s a 15 frt raktárdíjtól való elállás után 352 frt 97 krra leszállított kereseti követelésből 304 frt 62 krnak megfizetésében ; mert a kir. közjegyzőnek fizetett dijakat felperes az alperes által eladott áruk meg nem felelő volta miatt szükségessé vált eljárásért fizette, s mert felperesnek a három napi utánjárás, fáradság és üzletének e miatt való elhanyagolása czimén szenvedett kára naponként 4 frtot csakugyan kitehetett, s e ^árát is az alperes okozta. A kereseti összegből e szerint megítélt 304 frt 62 kron felüli összegre vonatkozó elutasítás tekintetében az elsőbirói ítélet azonban helyben volt hagyandó, mert az árkülönbözet czimén és az utánjárásért és fáradságért felszámított összegeknek a fenébb részletezett megítélt összegeken felüli része igazolhatónak nem látszik, a 16 frt vám- és fuvardíj pedig oly üzleti kiadás volt, mely az ügylet fenállása esetén is az árkülönbözetben álló üzleti nyereségből leszámítandó volna, s a melyet ennélfogva felperes kárul fel nem számithat. Marasztalandó volt továbbá alperes a megítélt összeg után a kereset kézbesítésétől folyó 6°/0 késedelmi kamatoknak megfizetésében, mert a kereset kézbesítése a megintést helyettesitvén, a kereskedelmi törvény 282. §. értelmében felperes követelése lejáratnak s alperes késedelmesnek e naptól tekintendő. (1894 június 27. 1853. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróság ítélete azon részében, mely által alperes 203 frt 47 kr. tőke s járulékai megfizetésére köteleztetett, helybenhagyatik ; felebbezett azon részében, mely által alperes további 101 frt 15 kr. járulékai fizetésére köteleztetett, megváltoztattatik. s e tekintetben az elsőbirósági itéletr mely szerint felperes ezen kereseti követelésével elutasittatott, hagyatik helyben. Indokok: Felperes a peres vételi ügylettől elállani jogosítva volt a másodbiróság Ítéletének megfelelő indokai alapján és azért, mert a kereseti adásvételi ügylet, tekintettel arra, hogy 1893 augusztus 19-én, midőn a vételi szerződés létrejött, ezen szerződés tárgyát képező dinnye vasúti kocsirakomány az F. a. vasúti fuvarlevél szerint még útban volt és alperes ezen fuvarlevéllel szemben azt, hogy a dinnye kocsirakomány a szerződés létre-