Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam III. kötet. (Budapest, 1896)

2-M által egész teljességében lett megsértve és annak ismételt meg­sértése már csak a vádlott bűnösségét súlyosbítja ; tekintve, hogy e szerint a kir. törvényszék a vádbeli cselekményt helyesen vette egységes iogsértésnek ; ezen okból a bűnhalmazat, valamint az összbüntetés mellőzését illetőleg a kir. itélő tábla Ítélete megvál­toztattatik és e részben a kir. törvényszék Ítélete, — egyebekben azonban a győri kir. itélő tábla ítélete hagyatik helyben, az abban felhozott és elfogadott indokok alapján. 93­Nem követ el hatóság elleni erőszakot az, kit a rendőrök, midőn a rendőrséghez előállítani akarják s ő ellenszegül, ütlegelik, és a ki szintén ütlegeli a rendőri közegeket. (1895 szent. 11. 5820. sz. a.) A lőcsei kir. törvényszék: Ordzovenszky Andrást a Btk. 105. §ába ütköző s büntettet képező, azonban a Btk. 20., 92. §§. alkalmazása folytán vétséggé minősülő hatóság elleni erőszak vét­ségében mondja ki vétkesnek és ezért 4 havi fogházra itéli. Indokok: Vádlott tagadásával szemben a hit alatt kihallgatott tanuk vallomásával igazolva van, hogy terhelt f. évi szept. 22-én a lőcsei téglavető telepen oly garázda magaviseletet tanúsított, hogy Narduzzi János téglavető mester a verekedő hajlamáról különben is ismeretes vádlott megfékezése, illetőleg eltávolítása végett kénytelen volt rendőri segítséget hívni. Igazolva van továbbá az is, hogy midőn Faix Pál és Horváth Béla rendőrök vádlottat a rendőrkapitánysághoz akarták kisérni, utóbbi az engedelmességet megtagadta s a rendőrökre vetvén magát, ezek egyikét Faix Pált földhöz vágta és fojtogatta, Horváth Bélát pedig, midőn ez a Faix Pál segítségére sietett, szintén megtámadta és vele dulakodott s általán véve oly nagy mérvű ellentállást fejtett ki, hogy a rendőrök, kiknek zubbonyait is több helyen eltépte, a vádlott letartóztatásával kénytelenek voltak felhagyni. Faix Pál és Horváth Béla rendőrök ezen kívül még azt is állítják, hogy vádlott a dulakodás hevében kést rántott, melyet Döntvénytár, harmadik folyam. III, l6

Next

/
Thumbnails
Contents