Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam II. kötet. (Budapest, 1895)

122 az alperest az A. alatti okirat eredeti példányának kiadása iránt támasztott viszonkeresetével elutasította, helyben kellett hagyni ; mert az A. a. okirat nemcsak az alperes kezességi nyilatkozatát, hanem a föadós által elvállalt kötelezettségeket tartalmazza ; ennek a jogokiratnak kiadatását tehát az alperes egyedül azon az ala­pon, hogy a felperes ő irányában pervesztessé vált, jogszerűen nem követelheti. (1893 decz. 15. 13885. sz. a.) A m. kir. Curia: A budapesti kir. itélő tábla Ítéletét hely­benhagyja.. Indokok; Mellőzve azt, hogy felperes az alperes tagadásával szemben nem szolgáltatott bizonyítékot arra nézve, hogy a főadós­nak a mellékelt könyvkivonatban kitüntetett tartozása abból az időből származnék, mely időre alperes az A. a. téritvényre veze­tett nyilatkozata szerint a főadós tartozásáért kezességet vállalt ; helyben kellett hagyni a másodbiróság ítéletét főleg azért, mert felperest a főadós ellen fenálló és oly nagy összegre menő köve­telése biztosítása és behajtása körül oly mulasztások és késedel­messég terhelik, melyek alkalmasaknak találtattak arra nézve, hogy alperesnek a főadós elleni visszkeresetét meghiúsítsák és ebből folyóan alperesnek kezességi kötelezettségét megszüntessék. Az érintett mulasztások és késedelmesség megállapítására szolgál­tak a másodbiróság ítéletében e tekintetben felhozott adatok és ezeken kivül még az, hogy felperes annak daczára, hogy a fő­adóst már 1890. évi január i-én 19128 frt 71 kr. egyenleg ter­helte, ennek részére jutalék és más czimeken, saját követelésére tekintet nélkül, tetemes összegeket folyósított és fizetett ki, mely tényében rejlő mulasztását kiméletességre való hivatkozással alpe­res terhére nem mentheti ; felperes mulasztását fokozza továbbá az a körülmény is, hogy felperes alperest mint kezest a főadós ily tetemes tartozásáról a maga idejében nem értesítette, sőt Morzsányi Károly tanúvallomása szerint az 1889. év végén alpe­resnek e részben való tudakozódására a felperesi társulat illetékes képviselői által az a kijelentés tétetett, hogy a főadós tartozása csak pár száz forint lehet, mi által alperes a kezességi kötelezett­ségének terjedelme és a főadóstól netalán nyerhetett biztosítás tekintetében tévedésbe ejtetett. A viszonkeresetre nézve a másod­biróság Ítélete indokainál fogva hagyatott helyben.

Next

/
Thumbnails
Contents