Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam II. kötet. (Budapest, 1895)
112 utján a só birtokába jutni igyekeztek. Dulakodás közben Svanya István utasitotta kocsisát, hogy hagyja abba az ellenkezést és engedje a só elvitelét, mely figyelmeztetés közben Monkina Jánoskocsis II. r. vádlott által a szánról lerántatván, I. r. vádlott a szán elején levő kasból a sót kiemelte és vele tovább haladt. Erre Svanya István kocsisa segítségével II. r. vádlottat a szánba emelvén, vele Zsolnára visszatért és az esetet a csendőrségnél feljelentette ; I. r. vádlott pedig a sódarabot Chumecz község határáig vitte, tovább azonban nem birván, segítségért a községi korcsmába betért és az onnan a korcsmáros által vele küldött Közlik Jánossal a sódarabot behozta, hol az később a csendőrség által fel is találtatott. Ezen tényállás által beigazolást nyert egyrészt azon körülmény, hogy a sódarabot Svanya István vonta legelőször hatalmi körébe és vette birtokába és igy még az esetre is, ha vádlottak azt előbb pillantották volna meg, miután a találás ténye csakis a birtokba vételiéi fejeztetik be, találónak csakis Svanya István tekinthető és vádlottak arra, a találás czimén igényt egyáltalában nem voltak jogosítva érvényesíteni. Be van igazolva továbbá, hogy vádlottak a fentebbiek szerint rájok nézve idegen ingó dolgot képező sódarabot annak birlalójától Svanya Istvántól, Monkina István nevü kocsisa ellen alkalmazott erőszakkal el akarták venni, el akarták venni pedig jogtalan eltulajdonitási szándékból, mit igazol azon körülmény, hogy Svanya Istvántól, vagy a sódarabot, vagy pedig a 3 frtnyi értéket képviselő só 1 frtnyi jutalékát követelték és illetve őt ezen összeggel megkínálták, holott jól tudták, hogy Svanya István a talált és általa birtokba vett sódarabot megtartani nem akarja, mert már Budatinban is kérdezősködött tulajdonosa után. Beigazolást nyert végre, hogy a sódarab birtokba vétele végett kifejtett erőszak befejezve és illetve a sódarab elvételénél erőszak kifejtve már nem lett, mert ekkor Svanya István birlaló már is utasitotta volt kocsisát, hogy hagyja abba az ellenkezést és engedje meg a só elvitelét és igy I. r. vádlott már Svanya István beleegyezésével vette a sódarabot birtokába. A pozsonyi kir. ítélő tábla : Tekintve, hogy a vizsgálat és a főtárgyalás folyamán vádlottak ellen nem volt bizonyítható.