Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam II. kötet. (Budapest, 1895)

IIO Indokok: Alperes a részére kínált főesküt el nem fogadván, arra, hogy 1891. évben az összes rozstermése égett el és nem maradt meg az évi terméséből legalább 2 waggon rozs, bizonyí­tottnak veendő, hogy alperest a felperesnek eladott 200 méter­mázsa rozs szállításában nem elemi csapás akadályozta meg és hogy ennélfogva alperes a rozsot az évi augusztus, alperes szerint szeptember hó végével szállítani képes volt és azt szállítani tar­tozott is. Azonban felperes sem tényleges kárt, sem elmaradt hasz­not összeg szerint nem bizonyított. Harsányi Adolf és Szekula Zsigmond tanuk vallják ugyan, hogy felperes 1891. évben két waggon rozsot «vagy Harsányi Adolfnak vagy általa» szállítani tartozott, de nem tudják, hogy ki volt a két waggon rozs vevője, hogy a rozs mikor, hová és mily árban volt szállítandó ; arról sem bírnak tudomással, hogy felperes az alperestől vett-e rozsot és vallomásuk szerint felperes és Harsányi között az ügylet Budapesten köttetett, ugy, hogy a rozs Budapestre szállítandó ; végre azt vallják, hogy a 170 frt, a mit felperes az ügylettől való elállás fejében Harsányinak fizetni tartozott, csak felperes terhére való elkönyvelés által törlesztetett. Ezen tanúvallomásokkal tehát nincs bizonyítva, hogy fel­peres az alperestől vásárolt két waggon rozsot kinek adta el, hogy valóban eladás vagy csak árkülönbözeti kötés történt, sőt miután felperes a keresetben azt adja elő, hogy ő a rozsot az isaszeghi vasúti állomáshoz szállítva adta tovább, ellenben a tanuk szerint felperes a két waggon rozsot Budapestre tartozott szállí­tani és felperes az ügyletet Harsányival a tanuk szerint még júliusban szüntette meg, holott alperes csak augusztus, illetve szeptember végével tartozott szállítani és felperes alperesnek csak augusztusban 1000 frt előleget és zsákokat küldött, kétséges marad az is, hogy az ügylet, melynek megszüntetése czimén Harsányi Adolfnak júliusban 170 frt volt fizetendő, az alperestől megvásárolt gabonára vonatkozott-e. Ezenfelül felperes azt sem bizonyította, hogy a rozs ára 1891. évi július havában, midőn Harsányi az árkülönbözetet 70 krajczárjával számította, ennyit, augusztus vagy szeptember végével pedig 2 frt 57V2 krt tett és pedig a teljesítés helyén, vagyis az isaszeghi vasúti állomásra szállítva.

Next

/
Thumbnails
Contents