Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam II. kötet. (Budapest, 1895)

104 dott és igy érvényben álló végrendelete van. (1893 aug. 22. 20344. sz. a.) A szegedi kir. itélő tábla: Az elsőbiróság ítélete a vég­rendelet érvényben tartására vonatkozó rendelkezése mellőzé­sével indokai alapján helybenhagyatik. (1893. évi november b. 8672. sz. a.) A m. kir. Curia: Mindkét alsóbb bíróság ítélete megváltoz­tattatik és kimondatik, hogy a néhai Laubtner István hagyatéká­hoz leltározott ingatlanokra vonatkozólag a néhai Laubtner István után maradt Írásbeli magánvégrendelet mellőzésével törvényes öröklésnek van helye és egyszersmind utasittatik az elsőbiróság, hogy a kereseti és viszonkereseti kérelmek felett a fentebbi kije­lentésnek megfelelően hozzon határozatot, illetve az érdemi hatá­rozás czéljából netán szükségesnek mutatkozó további intézkedé­seket tegye meg. Indokok: Altalános szabály, hogy minden peres ügy rend­szerint azon a jogalapon birálandó el, melyet felek a biró elé terjesztenek. E szabályra figyelemmel, a néhai Laubtner István hagyaté­kához leltározott ingatlanok tekintetében jelen perben keresetileg és viszonkeresetileg érvényesített követelések is a felek által fel­hozott jogalapon birálandók el. Minthogy pedig a felek követeléseiket a törvényes öröklési rendre, illetve a közszerzemény megállapítását tárgyazó jogsza­bályra fektették és néhai Laubtner István végrendeletére a per során még csak nem is hivatkoztak, nyilvánvalóan a felek kérel­mén túlterjeszkedtek az alsóbiróságok akkor, mikor a fenforgó vitás kérdéseket nem a felhozott jogalapon, hanem a felek által nem is emiitett végrendelet szerint bírálták el, miért is az alsó­biróságok ítéletének megváltoztatásával kimondandó volt, hogy a jelen per, a végrendelettől eltekintve, a törvényes öröklés rendje szerint birálandó el és pedig annál inkább, mivel az a körül­mény, hogy néh. Laubtner István végrendeletének megtámadása czéljából alperesek a pert a hagyatéki eljárás során történt perre utasittatásuk daczára sem indították meg és hogy felperes a hagya­téki eljárás menetén a végrendelethez ragaszkodott, a végrende­let szerinti öröklés megállapítására indokul nem szolgálhat, mivel

Next

/
Thumbnails
Contents