Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam I. kötet. (Budapest, 1895)
229 Erdekében áll felperesnek ugy az első, mint a másod helyen megítélt főeskü letételére a jelen ítélet jogerőre emelkedésétől számított három nap alatt jelentkezni, s mind a két főesküt a kitűzendő határnapon le is tenni, mert az esküre jelentkezés vagy az eskütétel elmulasztásának esetén, és pedig ha felperes az első esküt le nem tenné, akkor a kir. törvényszék felperest 243 frt 50 kr. s ha a második esküt le nem tenné, 55 frt s jár. hátit indított keresetével elutasítja. Indokok: I. Az időelőttiség kérdésében : A B. alatt csatolt tüzvizsgálati bizonyítvány szerint, a felperesnél támadt tűzvész az udvaron alkalmazott munkás vigyázatlansága által okoztatott s felperes ellen a tűzvész okozás gyanúja sem merült fel, a 2. B. alatt csatolt ügyészi indítvány szerint sem az említett munkás, sem más ellen bűnvádi felelősség meg nem állapitható s ennek folytán az eljárás a büntető-osztálynak 3. B. a. csatolt határozatával meg is szüntettetett. Minthogy ezekkel á közokiratokkal ugy a kereskedelmi törvény 477. §-ában, mint az általános biztosítási föltételek 8. §-ában megkívánt ama körülménynek bizonyítása, hogy felperest a tüz keletkezése körül vétkesség nem terheli, kellő alakban megtörtént, az a körülmény pedig, hogy alperes a. d J alatt csatolt felzet szerint a bünvizsgálatnak ujabb irányban való kiegészítését kérte, a pernek befejezését többé nem akadályozhatja, mert mint a tűzvész által érdekelt félnek, módjában állott volna alperesnek a folyamatban levő bünvizsgálatnak az általa jelzett más irányban való vezetését, illetve kiegészítését a ielen per megindításakor, vagyis még 1891. év február havában kérelmezni s a mennyiben ezt nem tette, a polgári per letárgyalása után a büntető-birósághoz ily irányban előterjesztett kérelme a jelen per elintézésére többé befolyással nem lehet, a miért is a kereset időelőttisége ellen tett kifogást mellőzni kellett. II. A per érdemében : Hogy felperes a raktáraiban 1890. év deczember 9-én támadt tüz által a C. alatt csatolt kárfölszámitás szerint 4359 írt 07 kr., a D. alatt csatolt fölszámitás szerint 27,062 frt 98 kr. kárt szenvedett, azt alperes hallgatag beismerte, tagadta azonban általánosságban a mentési költségeket. Alperes a felperes raktárában elégett kenderkészletért fölszámított 27,062 frt 98 kr. kárösszeg megítélése ellen kifogással