Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam I. kötet. (Budapest, 1895)

22 I A m. kir. Curia: Tekintve, hogy házfelügyettel megbízottak kötelesek arra ügyelni, miszerint a ház olyan állapotban tartas­sák, hogy a lakók testi épsége veszélyeztetve ne legyen ; tekintve, hogy ezen általános szabályból kifolyólag a házak folyosói téli időben, ha jegesek és síkosak, valamivel behin­tendők; tekintve, hogy Müller Mátyás, Drik Erzsébet és Szabó Bandi tanuk erősítették, hogy annak a háznak folyosója, hol özv. Szla­dek Józsefné lakott és hol elcsúszván, balkarját eltörte, a kérdésben forgó télen behintve soha sem volt, bár az esetet megelőzőleg mások is elcsúsztak és a folyosónak behintését sürgették. tekintve, hogy ama ház felügyeletével Kaszás Ernő volt meg­bízva, míg Bakos Antal helyettes házmesternek az volt a köte­lessége, hogy a folyosót szükség esetében behintse, a mit pedig ő figyelmeztetés daczára tenni elmulasztott és a mire Kaszás Ernő sem ügyelt és így az, hogy panaszos a sikos folyosón elesett és súlyos testi sértést szenvedett, a most nevezettek mulasztásával oki összefüggésbe hozható : ezen okokból mindkét alsóbiróság végzése megváltoztattatik: Kaszás Ernő és Bakos Antal a Btk. 310. §-ába ütköző gondatlanság által okozott súlyos testi sértés vétsége miatt vád alá helyeztetnek és a kir. törvényszék további megfelelő eljárásra utasittatik. 66. A valamely ingatlanra mint korlátozás feljegyzett megter­helési tilalom, a korlátozott tulajdonost a bírói marasztalás ellen nem védheti és meg nem gátolhatja oly végrehajtási végzések foganatosítását, a melyek birói marasztaláson alapulnak. (1894 nov. 29 10104. sz. a.) A pécsi kir. járásbíróság: Ámbár azon ingatlanokra, me­lyekre a végrehajtás elrendeltetett, megterhelési tilalom mint korlátozás van feljegyezve, mégis tekintve egyrészt, hogy ezen korlátozás jelen esetnél, melyben a lejegyzés nem valamely magán­okirat alapján kérvényi uton, hanem hivatalos megkeresvény

Next

/
Thumbnails
Contents