Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam I. kötet. (Budapest, 1895)

i6y ság ítéletének megváltoztatásával felperest keresetével elutasítani kellett. (1893 június 14. 4978. sz. a.) A kir. Curia: A budapesti kir. itélő tábla Ítélete az abban felhozott indokokból annyival is inkább helyben hagyatik : mert a felperes felebbezésében maga adja elő azt, hogy a vételt a ke­reseti burgonya iránt az alperessel azon feltétel alatt kötötte meg, hogy az alperes a burgonyát megtekintés után el fogja fogadni, e szerint pedig ebből az állításából is az következik, hogy a vétel­ügvlet nem az annak megkötésekor már az alperes által meg­tekintett burgonya iránt jött létre, minthogy azonban a felperes azt, hogy a vétel a burgonyának az alperes által a vételügylet létre jötte után eszközlendő megtekintésének feltétele alatt kötte­tett meg, a tárgyaláson nem állította, a már csak a felebbezésben ez iránvban felhozott állítása pedig az 1881. LIX. tcz. 29. §-a szerint figyelembe nem jöhet, az pedig, hogy a vétel az alperes által már megtekintett burgonya iránt jött létre, a felebbezésben általa előadottakkal áll ellentétben, ennélfogva helyesen mondotta ki a másodbiróság ítéletének indokolásában azt, hogy közömbös az, hogy az alperes a burgonyát a vételügyletnek megkötése utáni időben, annak részére történt elszállítása előtt megtekintette, mert a keresk. törv. 346. §-a szerint vevő a neki más helyről szállított árut annak átvétele után tartozik kifogásolni és rendelkezésre bocsájtani. 53­Szándékos emberölés vagy halált okozott súlyos testi sértés ? (1894. deczember 7. 11272. sz. a.) A komáromi kir. törvényszék: Kosdi Péter vádlottat a Kosdi János személyén elkövetett és a Btk. 279. §-ba ütköző szándékos emberölés bűntettében bűnösnek mondja ki és c^ért io évi fegyházra és 10 évi hivatalvesztésre itéli. Indokok: Vádlott 1894. évi márczius 24-én a reggeli órákban a Szentpéter községhez tartozó szóllőkhöz vezető uton legidősb bátyja ifj. Kosdi Jánosra egy hátultöltő kétcsövű fegyverből gyors egymásutánban két lövést tett. melyek közül a második lövés ifj. Kosdi Jánosnak a balkarja felső harmadába hatolt és

Next

/
Thumbnails
Contents