Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam I. kötet. (Budapest, 1895)

i56 hogy az általa elvitt buza őt illeti, oly mentségnek, mely miatt tette a jogtalan önbíráskodást képezné, tekinteni nem lehet. Nem volt vádlott tényében az általa használt fenyegető szavak mellett is a rablásnak tekintendő lopás megállapítható azért, mert a sértett neje kijelentette, hogy vádlottól nem félt, a miből folyó­lag megállapítható, hogy a fenyegetés nem volt olyan, a mely a sértett nejében a veszély közvetlen bekövetkezése iránt alapos félelmet gerjeszteni alkalmas lett volna. Vádlott tagadásával szem­ben Zubor Györgyné és Dóczi Andrásnénak a vizsgálat során, Zubor György és Dóczi András tanuknak pedig a végtárgyalás során is esküvel megerősített vallomások szerint vádlott a Révész Sándor sértett és családja irányában azt a fenyegető kijelentést tette, hogy őket agyon veri ; ez a cselekménye vádlottnak a közcsend elleni kihágást állapítja meg, miért is abban a kihágás­ban is bűnösnek kimondandó volt. (1893. évi július 18. 2317. sz. a.) A m. kir. Curía: a kir. tábla Ítélete abban a részében, a mely szerint vádlottat lopás vétségében mondotta ki bűnösnek, meg­változtattatik és e részben a kir. törvényszék felmentő ítélete ha­gyatik helyben ; abban a részében pedig, mely szerint vádlottat a Kbtk. 41. §-ába ütköző közcsend elleni kihágásban mondotta ki bűnösnek, helyben hagyatik, a vádlott büntetését illetőleg' a ki­szabott pénzbüntetés fentartása mellett vádlott 14 napi elzárásra ítéltetett. Indokok: Tekintetbe véve, hogy az a körülmény, miszerint vádlott a közötte és neje között kitört családi viszály miatt a cselekmény elkövetése idejében nejével együtt nem lakott, vád­lottnak neje vagyona kezelését illető jogát, további kifejezett jog­szerű intézkedés hiányában még magában véve meg nem szün­tette ; tekintve, hogy a vizsgálat és végtárgyalás adatai szerint kétségtelen, hogy vádlott feleségének, testvére, a panaszos házánál ugy az eset előtt, mint az eset után volt búzája, vádlottnak az a cselekménye tehát, hogy két és fél véka búzát sógorának házától elvitt, a jogtalan eltulajdonítás szándékát meg nem állapithatja, vádlottat a lopás vétségének vádja alól az elsőbiróság ítéletének indokainál fogva is e részében helybenhagyásával felmenteni kellett. Ehhez képest vádlottnak terhére egyedül a Kbtk. 41. §. alá eső kihágás forogván fen, bűnössége a másodbiróság ítéletében

Next

/
Thumbnails
Contents