Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXVII. kötet (Budapest, 1935)

130 Magánjogi Döntvénytár. Egészen kétségtelen ezekből, hogy szokásjogunk az Optk. 1120. §-ának szabályát is befogadta. Ennek nemcsak az az oka. hogy ilymódon maradt leginkább összhangban telekkönyvi rendszerünkkel, valamint az Optk. ama rendelkezéseivel, amelyeket az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok kifejezetten fenntartottak, hanem oka az is, hogy az Optk. szabályai a gyakorlati szükséget meggyőződésünk szerint is teljesen kielégítették és megfelelő mértékben szolgálták a haszonbérlő védelmét is. Ezt a védelmet a gyakorlat egy irányban, de a fentemlített szabályokkal teljesen összhangban tovább is fejlesztette. így a kir. Kúria az 1898. G. 168. számú (Staud Lajos : Magyar Magánjog 592.1.), valamint az ennél korábbi 1900. G. 300. számii határozatában kimondotta, hogy az új tulajdonos a szerződés megszüntetésének idejét nem teheti tetszésétől függővé és nem hagyhatja a haszonbérlőt hosszú ideig bizonytalanságban, hanem a felmondási joga megnyíltával, de mindenesetre (ha ez a törvényes felmondási időre való tekintettel lehetséges) a következő gazdasági év kezdetével köteles felmondási szándékáról a haszonbérlőt értesíteni, mert különben az egész hátralevő haszonbérleti időre a haszonbérbeadó jogaiba és kötelezettségeibe lép. Ezek a határozatok, valamint a kir. Kúriának fentebb részletesen ismertetett 530/1913. P. számú ítélete a jogfejlődésnek ezidőszerinti utolsó fokát mutatják és ezekből, valamint az imént (III. alatt) említett egyéb határozatokból elénk tükröződő kép nemcsak legfelsőbb bíróságunk állandó gyakorlata, hanem újabb jogi íróink egyhangii tanítása szerint is hű képe szokásjogunk mai állásának. E helyütt kell rámutatni arra, hogy az előbbiekben (III. alatt) említett és részben ismertetett bírói határozatokban kifejezetten nincsen ugyan szó arról, hogy van-e befolyása a felmondási jog gyakorlására annak, hogy az ingatlan új tulajdonosa a tulajdonváltozás alapjául szolgáló ügylet kötésekor tudott a (bérleti vagy haszonbérleti) szerződésről, ennek a hallgatásnak azonban nyilvánvalóan az az oka, hogy a tudomás tényét közömbösnek tekintették, vagyis a tudomásnak a felmondási jogot kizáró hatályt nem tulajdonítottak. Ilyképpen az az ellentét amely a sz-i kir. törvényszéknek fentebb (I. alatt) részletesen ismertetett jogerős határozatai folytán keletkezett, nyíltan ugyan csak az 530/1913. P. számú kúriai ítélettel szemben áll fenn, de lappangva fennáll a kir. Kúria évtizedes állandó gyakorlatával szemben is. A dolog ilyen állásában a jogegységi tanács csak abban az esetben foglalhatna el olyan álláspontot, amely a hatályban levőként felismert szokásjogi szabálytól eltér, ha ennek a sza-