Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXVI. kötet (Budapest, 1934)

62 Magánjogi Döntvénytár. tapasztalatainak gyarapítása céljából a csapatparancsnokságokra kívánta bízni ,az egyes szükségleti cikkek beszerzéséről való gondoskodást, mégis csak kivételkép, a rendeletben szorosan meghatározott feltételek mellett és keretekben kívánt a csapatok szükségletének biztosítására vonatkozó általános szabályoktól eltérni és ugyanily feltételek mellett és keretek között csak kivételkép és korlátozottan kívánt a csapatparancsnokok részére a szükségleteknek önbeszerzés útján való fedezésére hatáskört biztosítani. Ezt a kivételesség és korlátozottság nyíltan kifejezésre jut egyfelől abban, hogy az önbeszerzés gyakorlása a vegyesdandárparancsnok elvi hozzájárulásától és a vegyesdandár ellátásvezetőjének az ajánlatot elfogadó nyilatkozatától függött, másfelől abban, hogy a csapatparancsnok csak termelőkkel állhatott szerződéses viszonyban és a szükségletet csak a folyósított pénzösszeg, illetve előleg felhasználása útján biztosíthatta. A hatáskör átruházását és megállapítását tárgyazó szabályoknak ebből a kivételes jellegből az következik, hogy azokat szorosan kell értelmezni és a csapatparancsnok hatáskörét oly eljárásra, melyet a rendelet kifejezetten oda nem utal, ha mindjárt az a szükségletek beszerzésével áll is kapcsolatban kiterjedőnek tekinteni nem lehet. A rendelet értelmében megillette tehát a parancsnokot az a jog, hogy magát az önbeszerzést annak szabályai szerint teljesítse, a beszerzett szükségleti cikkeket átvegye, ellenértéküket kiegyenlítse, sőt nem lehetett elzárni attól, hogy az eladó esetleges engedményező nyilatkozatát egyszerűen tudomásul vegye, azonban oly ügyleti kijelentés tételére, hogy az engedményessel szemben a kir. államkincstár nevében lemond minden ellenkövetelésről, beszámítási, továbbá az áru mennyiségi vagy minőségi hiányából eredő, vagy bármi néven nevezendő egyéb kifogásról és az engedményezett összegett hiánytalanul kifizeti, a rendelet által megállapított hatáskörben már jogosult nem volt. Kétségtelen ugyanis, hogy amíg a csapatparancsnok az engedményezésnek, mint a hitelezőt illető követelés átruházásának egyszerű tudomásulvétele elől az anyagi jog szabályai szerint ki nem térhet, sőt annak, hogy a tudomásulvételtől elzárassék, értelme sem volna, mert fennmarad annak a lehetősége, hogy a kir. kincstár, mint engedményezett az engedményező ellen tehető esetleges kifogásokat az engedményessel szemben is érvényesítse, addig az utóbb említett esetben már egy ezt meghaladó lekötelezést tartalmazó ügyleti nyilatkozatról, és ennek következményekép arról van szó, hogy az engedményezés tudomásulvételével kapcsolatban tett kötelező fizetési igéret folytán