Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXVI. kötet (Budapest, 1934)
34 Magánjogi Döntvénytár. Nem igényelhetik az alperesek azt sem. hogy az említett lakásszolgalmi jog az ingatlan forgalmi értékének a kiszámításánál értékcsökkentő tényezőként figyelembe vétessék, mert annak, hogy az átruházott vagyont ilyen szolgalmi jog terheli, csak az a következménye, hogy a szolgalmi jog megszűnése előtt a kötelesrészre jogosult kötelesrészének a kiadását a megajándékozottól nem követelheti. Ennek azonban ebben az esetben jelentősége nincsen, mert a keresetlevél beadásának az idejében már sem az átruházó, sem annak a férje nem volt életben s így a javukra kikötött lakhatási szolgalmi jog már megszűnt. Ezért valósága esetében sincsen jelentősége az alperesek által bemutatott községi bizonyítványban tanúsított annak a körülménynek, hogy az alperesek részéről az átruházott ingatlanért fizetett 250,000 korona vételár a fenntartott lakhatási jog figyelembevételével az átruházás idejében F. községben szokásos forgalmi áraknak megfelelt. = A tartás is csak akkor visszteher, ha az átruházott vagyon jövedelméből ki nem telik : Mjogi Dtár I. 57., PHT. 296., (de akkor is, ha a megajándékozott az örökhagyó tartására törvénvnél fogva kötelezve van : Mjogi Dtár X. 73.). 35. A kötelesrész mentes az özvegyi jogtól, kivéve ha az özvegy illő tartásához a kötelesrész jövedelmére is szukséV van- (Kúria 1933. febr. 3|P. I. 5344/1930. sz.) = Lényegileg így : Mjogi Dtár VI. 6., XIX. 53. 36. Az a szabály, hogy a kötelesrész az ajándékozáskori, illetőleg az örökhagyó halálakori értékelj alapján számítandó, csak a rendes gazdasági viszonyok között alkalmazható. Ha azonban az ajándékozástól, illetve az örökhagyó halálától a kötelesrész kiadásának időpontjáig az alapul szolgáló vagyontárgyak értéke az általános gazdasági válság miatt aránytalanul nagy mértékben csökken, akkor az említett értékek alapján megállapított kötelesrészt is az alapul szolgáló vagyon értékcsökkenésének méltányos jigyelembevételével megfelelően csökkentem kell. (Kúria 1933 jan 26> p j 5748y1930 gz ) Indokol;: A fellebbezési bíróság — a szakértői meghallgatás idején — 1929. április havában— volt értéket vette a számítás alapjául a felek hozzájárulása alapján az ajándékozáskor és az