Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXV. kötet (Budapest, 1933)

38 Magánjogi Döntvénytár. A szóbanlevő perben a felperes keresetében előadta, hogy 1925. évi április 30-án este a férje, K. J., az elsőrendű alperes vendéglőjéből a vendéglőhöz tartozó illemhelyre akart menni, de útközben a sötétben egy nyitvalevő pinceajtón át a pincébe esett s ennek folytán meghalt; mivel pedig az elsőrendű alperes, valamint a másod-harmadrendü alperesekként perbevont háztulajdonosok nem gondoskodtak a hely kellő kivilágításáról s a másodharmadrendü alpereseket pedig azért is felelősség terheli, mert a pinceajtó nem volt bezárva, ez alapon a felperes a férje elhalálozásából keletkezett kárának megtérítésére kérte az első-harmadrendű alpereseket kötelezni. Az ehhez a polgári perhez csatolt bűnügyi iratokból kitűnik, hogy a budapesti kir. büntetőtörvényszék 1927. május hó 4-én B. IX. 6097/1925/36. szám alatt kelt ítéletével bűnösnek mondta ki J. F. házfelügyelőt a Btk. 290. §-ába ütköző s a 291. § első bekezdése szerint minősülő emberölés vétségében, melyet úgy követett el, hogy 1925. április 30-án a saját foglalkozásában rejlő ama hanyagsága folytán, hogy a házban a sötét helyen levő pinceajtót nem zárta be és a pincelejárót, valamint környékét kötelességszerüleg nem világította ki, okozója lett annak, hogy az udvaron át az illemhelyre igyekvő K. J. a sötétben a nyitvahagyott pincébe esett és az ezzel szenvedett sérüléseibe belehalt. Ezt az ítéletet a budapesti kir. ítélőtábla B. VIII. 7374/1927/39. szám alatt hozott ítéletével helybenhagyta, a kir. Kúria pedig B. II. 2798/1928/41. szám alatt hozott végzésével az ítélet ellen beadott semmisségi panaszokat elutasította. A polgári perben az alperes háztulajdonosok az említett jogerős büntetőítélettel szemben bizonyítást ajánlottak fel arra, hogy az illemhely állandóan ki volt világítva, úgyhogy a pincelejárat is meg volt világítva, továbbá hogy a pinceajtó a kérdéses alkalommal be volt zárva s az ajtó dróttal volt bekötve. A fellebbezési bíróság a bizonyításnak helyet nem adott, mert a büntetőbíróság jogerős ítéletében megállapította tényállásként, hogy a kérdéses alkalommal az illemhely előterében lámpa nem égett és a pinceajtó bezárva nem volt s így ezt a tényállást a polgári bíróság most már vizsgálat alá nem veheti, hanem azt tényként kell elfogadnia. Az ebben a perben az alperesek felülvizsgálati kérelme folytán dönteni hivatott II. polgári tanács a vitás elvi kérdést a következőkép szövegezte meg : «Valamely büntetőügyben hozott és jogerőre emelkedett marasztaló határozatnak (ítéletnek) az a ténymegállapítása, hogy az elítélt a terhére rótt bűncselekményt valóban elkövette, irányadó-e az utóbb elbírálásra kerülő polgári per bíróságára nézve akkor is, ha a polgári per a büntetőbíróság határozatában (ítéletében) nem marasztalt, esetleg a bűnvádi eljárásban vagy legalább annak az ítélethozatalt közvetlenül megelőző szakában részt nem vett személy ellen folyik, különösen ha ez a személy a büntetőítélet ténymegállapításának a megdöntése végett a bűnvádi eljárásban nem használt új bizonyítékokat érvényesít.» A kir. Kúria elnöke 1931. El. XII. C. 19. szám alatt kelt átiratával a vitássá vált elvi kérdést a Ppé. 70. §-a értelmében a közpolgári ügyekben alakított jogegységi tanács elé utalta. A kir. Kúria II. polgári tanácsa a Polgárijogi Határozatok Tárába 198. szám alatt felvett elvi határozattól csak annyiban kíván eltérni, amennyiben a határozat szerint az elítélést tartalmazó büntetőbírósági ítélet ténymegállapítását a polgári perben akkor is irányadónak kell tekinteni, ha a polgári perben az elítélttől különböző személy van perbe vonva. A kir. Kúria jogegységi tanácsa azonban a teljesség kedvéért azt a kérdést, hogy a büntetőbíróság jogerős érdemi határozatát a polgári bíróság az előtte érvényesített magánjogi igény elbírálásánál köteles-e egyáltalán, s